Belföld

„Méltósággal és bölcsességgel kellene viselni az átlagból való kiemelkedés szerencséjét” – Kövér egyetért azzal, amit Gulyás Mészáros jachtozásáról mondott

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

„Kisebb hajó, nagyobb szerénység” – válaszolta nemrég Gulyás Gergely, amikor arról kérdezték, mit várna el a 62 méteres Rose d’Oron jachtozó Mészáros Lőrinctől. A Mandinernek adott interjújában Kövér László elmondta, egyetért Gulyás kijelentésével:

Mindig is egyetértettem ezzel, s nem azért, mert szégyellni kellene, ha valakinek sok pénze van, hanem azért, mert egy olyan történelmet megélt országban, mint a miénk, akkor is méltósággal és bölcsességgel kellene viselni az átlagból való kiemelkedés szerencséjét vagy isteni adományát, ha mindennek semmi köze nem lenne a politikához. De, mint látjuk, van. Az intelligencia és a felelősségérzet átlagos szintjének megléte mellett – azt hiszem – ez könnyen belátható.

Kövér László az interjúban beszél arról is, hogy véleménye szerint Svédország és Finnország NATO-csatlakozása valójában nem erősíti, hanem gyengíti Európa biztonságát. „Növeli a szó szoros és áttételes értelmében vett érintkezési felületet Oroszország és a NATO között, ami szerintem még a svéd és a finn emberek érdekeit sem szolgálja” – indokolt a házelnök. Kövér szerint a magyar parlament döntése nem függ a törökökétől, „egy szuverén ország szuverén parlamentje dönt”.

A házelnök úgy látja, hogy az EU-s pénzekért vívott csörte valójában egy hibrid háború, amit a brüsszeli globalisták folytatnak a szuverenitását védő Magyarország és Lengyelország ellen. Az uniós pénzekkel kapcsolatban Kövér úgy érzi, hogy:

a kormány még többet is tett, mint amit a magyar alkotmányosság becsületének sérelme nélkül lehetett volna. Varga Judit miniszter asszony és Gulyás Gergely miniszter úr szerint még a teljesen indokolatlan elvárásoknak is megfeleltünk, mivel úgy látták, ez csupán presztízskérdés. Én ezt másként értékelem. Azt viszont belátom, hogy a magyar állampolgárokkal szemben kötelezettségünk áll fenn: az észszerűség határáig minden kompromisszumos lépést tegyünk meg azért, hogy a velünk szemben hatalmi visszaélést elkövető bürokráciának kifogyjanak az érvei annak alátámasztására, miért akarja pénzügyi eszközökkel csökkenteni Magyarország mozgásterét.

Kövér a hazai ellenzékről is beszélt. A házelnök szerint „az ellenzék akkor is nagy bajban lenne az alternatíva felmutatásával, ha ezerszer hitelesebb és képességesebb emberekből állna, mint egyébként”.

Ha olyan „zseniális” képességű emberek, mint Fekete-Győr András, Szabó Tímea, Jakab Péter vagy Márki-Zay Péter alkotják az ellenzéket és osztják az észt – remélem, senkit nem sértettem meg azok közül, akiket esetlegesen kihagytam –, akkor azt hiszem, Magyarország kollektív szellemi képességei, különös tekintettel a mögöttünk lévő harminchárom év demokratikus rutinjára, még elégségesek arra, hogy az emberek meg tudják különböztetni a futó­bolondokat azoktól, akikre egy bicikli megőrzését legalább rá lehet bízni. Én az ellenzékre még a biciklimet sem bíznám rá, nemhogy az elektromos rolleremet, hátha zuhany alá tenné

– nyilatkozta.

Az interjúban Kövér beszélt az „állítólagos” amerikai nagykövetről, David Pressmanről is.

Másoktól hallom, hogy ő az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete, de a tevékenysége alapján őszintén szólva ez eddig nem derült ki számomra. A magatartása finoman fogalmazva is merőben szokatlan

– mondta Kövér.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik