Belföld

Nem engedték a mentőknek, hogy kórházba vigyék a családtagjukat, a beteg és párja is meghalt útközben

police.hu
police.hu

Halálos közúti baleset gondatlan okozása és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Székesfehérvári Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki egy fiatal pár halálát okozta két évvel ezelőtt Dunaújvárosban.

Gácser Zsuzsanna, a Fejér Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy három és fél év fogházbüntetést és közúti járművezetéstől eltiltást kértek a férfire a halmazati büntetések miatt. Hozzátette, a sofőr nem tett vallomást a nyomozati szakban.

A dunaföldvári férfi a családtagjainál tartózkodott az ominózus napon. Az egyik hozzátartozója rosszul lett, ezért mentőt hívtak. A mentők a későbbi áldozatot kórházba akarták vinni, azonban ezt a családtagok megakadályozták azzal, hogy majd ők elviszik kocsival a rokonukat a kórházba.

police.hu

A családtagok beültették szerettüket a terhelt kocsijába, melyben négyen utaztak, de a biztonsági övet egyikük sem kapcsolta be. A sofőr 50 km/h sebesség helyett mintegy 120-133 km/h sebességgel száguldott este Dunaújvárosban, és a sebességét az egyik kanyar előtt sem csökkentette.

A gyorshajtása miatt elveszítette az uralmát a jármű felett, lesodródott az úttestről és egy lámpaoszlopnak ütközött. Az ütközés következtében az autó kettészakadt, és két utas is kizuhant az autóból. Mindketten olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a helyszínen meghaltak. Sajtóhírek szerint egy 28 éves férfi és a párja halt meg a balesetben. Az autó többi utasa nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedtek.

A szakértői vizsgálat szerint nem következett volna be a baleset, ha a sofőr a megengedett sebességgel közlekedik. A sofőr vérében amfetamint mutattak ki a baleset után, ami azt jelenti, hogy a vezetés megkezdése előtt a férfi kábítószert fogyasztott, azt azonban igazolni nem lehetett, hogy a baleset időpontjában kábítószer befolyása alatt állt volna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik