Belföld

Gyanús ingatlan-ügy miatt tiltakoznak helyi civilek a Balatonnál

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Versenyeztetés nélkül adta el az önkormányzat az egyik balatonföldvári ingatlant, a nyertes céget a tender kiírása után alapították – írja a Népszava.

Dióhéjban ez a történet: a település vezetése nemrég rendkívüli testületi ülésén bólintott rá az adásvételre, s adta el 450 millió forintért a kikötő melletti, 1600 négyzetméteres telken álló 140 négyzetméteres Vitorlás Klubot. A civilek szerint valódi versenyeztetés nélkül történt mindez: a pályázatra hivatalosan egyetlen ajánlat érkezett, ráadásul egy olyan cégtől, melyet a tender kiírása után alapítottak, ám utóbb kiderült, akadt volna még jelentkező, ám nem is tudott a lehetőségről. A pályázati kiírásra egyetlen ajánlat érkezett határidőre: a nyertes BFV Klubház Kft.-t öt nappal a pályázat megjelenése után jegyezték be.

„Utóbb kiderült, akadt volna más jelentkező is, aki ráadásul korábban már többször jelezte az önkormányzatnak, megvenné a Vitorlás Klubot” – mondta a lapnak Herényi Károly, a Mosolygó Balatonföldvár egyesület elnöke –, ám nem tudott a pályázatról, s csak a határidő után tudott ajánlatot tenni, amit érvénytelennek nyilvánított a testület, noha magasabb árat ígért a kiírási összegnél.

A polgármester azonban azt mondta: a „pályázatra egy ajánlat érkezett, amely nemcsak hiánytalan dokumentációt tartalmazott, de 200 millió forint bánatpénzt is fizetett” – jegyezte meg Holovits Huba. „Három nappal a lejárati határidő után aztán jelentkezett egy személy, aki e-mailben jelezte vételi szándékát, ám nem tett konkrét ajánlatot, ahogyan a bánatpénzt sem fizette be, ezért ő nem tekinthető pályázónak.”

Balatonföldvári civilek a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) fordulnak az ügyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik