„Az ügyben sajnos még nem lehet tisztán látni, hiszen az orosz nagykövetség szerint ez oroszellenes propaganda, valótlan hír, a végleges könyv pedig még hozzájuk sem jutott el” – hárította el a részletes választ Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke, amikor arról érdeklődtünk, mi a pártja, illetve az ő személyes álláspontja a botrányos orosz történelemtankönyvről, amely szerint az 56-os októberi forradalom során „fasiszta múltú radikális fegyveresek” ragadtak fegyvert a nyugati titkosszolgálatok bátorítására, valamint sajnálkozik a szovjet csapatok Közép-Európából, így Magyarországról történő kivonásán.
De ha tényleg ilyen tankönyvből fognak tanítani, akkor a magyar külügynek fel kell lépnie
– tette hozzá Novák Előd.
Noha az orosz nagykövetség azt állította, hogy a végleges verzió hozzájuk nem jutott el, Sz. Bíró Zoltán történész, Oroszország-szakértő a 24.hu-nak korábban elmondta, hogy augusztus elején mutatta be a tankönyvet Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadója, Vlagyimir Megyinszkij azzal a céllal, hogy ettől a tanévtől kezdve az összes orosz középiskolában ebből tanítsák az 1945 utáni történelmet. Idén szeptembertől ugyanis már csak egyetlen állami tankönyvsorozatot lehet használni az orosz közoktatásban, amelynek része a kifogásolt történelemkönyv is.
Azért Novák Elődnek akad konkrét kifogása az orosz nagykövetség közleményével kapcsolatban.
Az viszont még az orosz nagykövetség közleménye után is aggasztó, hogy maszatolva »összetett kérdésnek« nevezik 1956-ot. A Szabadság téri szovjet emlékmű ügye évtizedek óta megterheli a két ország viszonyát, azt rendezni kell, ahogy arra az idei parlamenti felszólalásomban is rávilágítottam
– tette hozzá a politikus, aki emlékeztetett arra, hogy, amikor 2006-ban megostromolták a tévészékházat, a „hazafiak lefeszítették az egyik önkényuralmi jelképet.” „Sajnálom, hogy évtizedek elteltével sem kíván semmit sem lépni ebben az ügyben a kormány, pedig most is válaszolhatna. Mi viszont nem engedjük a szőnyeg alá söpörni az emlékmű ügyét” – jelentette ki.