Belföld

Átugrotta a kétméteres paravánt, majd tört-zúzott a zalaegerszegi postán egy betépett fiatal

police.hu
police.hu

Átugrotta a két méteres paravánt, majd tört-zúzott a zalaegerszegi postán egy betépett férfi. A szemtanúk a helyszínre érkező rendőröknek azt mondták, hogy az elkövető előbb hangoskodni, kiabálni kezdett, majd ököllel beütötte az egyik ügyintézőablak üvegét, s kirántotta a POS terminálokat.

Ezután az ügyféltérről egy közel két méter magas paravánfalon keresztül beugrott a munkatérbe, ahol mérleget, nyomtatót söpört a földre, több tárgyat megrongált. A postán közel egymillió forintos kár keletkezett.

police.hu

A fiatalember dühében a kabátját is földhöz vágta, így a személyes iratait hátrahagyva ment ki az épületből. Az őrjöngést azonban még ezután sem hagyta abba. Leakasztott egy fém szeméttárolót a posta előtt, annak tartalmát szétszórta, majd a kukát az úttest felé hajította.

police.hu

A zalaegerszegi járőrök a közelben fogták el, majd előállították a kapitányságra, ahol kábítószer gyorstesztet alkalmaztak vele szemben, ami amfetaminra és BZO-ra pozitív értéket jelzett.

Sznopek Veronika, a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az esettel kapcsolatos megkeresésünkre azt közölte, hogy a rongálás bűntettével, garázdasággal és kábítószer birtoklás vétségével gyanúsított 19 éves helyi  fiú nem tudott magyarázatot adni a tettére, és azt mondta, hogy nem sok mindenre emlékszik a történtekből.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik