Belföld

Különös kegyetlen emberöléssel vádolják a józsefvárosi gyilkosokat

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt állítja bíróság elé a Fővárosi Főügyészség azt a két férfit, akik tavaly októberben brutálisan összeverték, majd órákig hagyták szenvedni a magatehetetlen állapotba került ismerősüket. Az összevert férfi a helyszínen belehalt a sérüléseibe.

A Fővárosi Főügyészség lapunknak küldött közleménye szerint a két vádlott egy józsefvárosi lakásban italozott egy régi ismerősével, a későbbi áldozattal. Az éjszaka során összevesztek, majd az egyik vádlott leütötte a férfit.

Ezután csatlakozott hozzá a társa is, majd ezt követően már együtt bántalmazták az ismerősüket úgy, hogy mindketten fölé álltak, és sorozatban, felváltva, testszerte ütlegelték és rugdosták a földön fekvő férfit.

Az ismerősük a fájdalmak közepette, még órákig feküdt a földön, amelynek során többször is jelezte a támadóinak, hogy rosszul van. Ők azonban csak másnap, kora délután hívtak hozzá mentőt, aki azonban a segélyhívást követően perceken belül, még a mentők megérkezése előtt meghalt.

Az ügyészség fegyházbüntetést kért az elkövetőkre azzal, hogy feltételesen se engedjék őket szabadlábra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik