Belföld

„Bécset hamarosan nemhogy utolérni, hanem elérni sem lehet vonattal” – elhasználódott az egyik legfontosabb vasúti fővonal

MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Megnő a menetidő Magyarország egyik legfontosabb vasúti fővonalán, a Budapest–Hegyeshalom–Rajka-vonalon, miután sebességkorlátozást vezettek be csütörtöktől a Biatorbágy és Szárliget közötti szakaszon – írja a Hvg.hu. A lap MÁV-tól azt a választ kapta, hogy ezen a szakaszon a pálya többszörösen meghaladta a tervezési életciklusát, az állapotromlást pedig az idei nyáron tapasztalt intenzív esőzések és az elmúlt napok hősége felgyorsította.

A vasúttársaság közlése szerint részletes tervvel rendelkeznek a probléma megoldására. Addig is, ahogy „a sínek túlmelegedése esetén a magyar kötöttpálya-hálózat más szakaszain is, további sebességkorlátozások révén garantálható csak a közlekedés biztonsága”, ezért 100 kilométer/órás lassújelet vezettek be mindkét vágányon, így a vonatok menetideje így 5–10, esetenként 10–20 perccel meghosszabbodhat.

Az 1-es vasúti fővonal állapotáról a Közlekedő Tömeg civil szervezet írt először, hangsúlyozva, hogy miközben Lázár János közlekedési miniszter „azzal haknizik, hogy mi sem maradunk ki a vasút második fénykorából, és hamarosan utolérjük Ausztriát, Bécset hamarosan nemhogy utolérni, hanem elérni sem lehet vonattal”. Értesüléseik szerint a 29 kilométeres szakaszon az eredeti 140 km/h-s pályasebesség helyett azért kellett 100 km/órás sebességkorlátozást elrendelni, mert

a vasúti pályát az elmúlt 40 évben senkinek sem jutott eszébe karbantartani, ezért a vasúti síneket a vasbeton keresztaljakhoz rögzítő, akkoriban még fából készült csavartiplik egész egyszerűen elporladtak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik