Belföld

Ápolási igazgató, főnővér is a vádlottak között az idősotthonban történt fulladásos halál miatt

NICOLAS GUYONNET / HANS LUCAS / AFP
NICOLAS GUYONNET / HANS LUCAS / AFP

Az ügyészség vádat emelt négy idősotthonban dolgozó ápoló ellen, mert egy idős gondozott elhunyt – írta a kisalfold.hu. A vádirati tényállás szerint négy dolgozó szabályszegései vezettek 2021-ben az akkor 75 éves hölgy halálához.

A vármegye egyik idősotthonában segédápolóként, főnővérként és ápolási igazgatóként dolgozó vádlottak feladata volt a gondozottak ellátása illetve gondozásuk felügyelete.

A 75 éves asszony már évek óta az otthon lakója volt, állapota azonban egyre romlott, teljesen legyengült, napjait ágyban, illetve tolószékben töltötte. Mivel azonban gyengesége miatt a tolószékben is folyamatosan előre dőlt, lecsúszott, ezért a dolgozók eleinte a tolószékhez tartozó hevederrel rögzítették a hölgyet.

A heveder azonban elszakadt, és ezt követően a hölgyet teljesen szakszerűtlenül lepedővel, vagy fürdőköpenye övével rögzítették a tolószékben. Bár ezt teljesen szabálytalan volt (nem volt megfelelő a rögzítésmódja, és a tolószék lábtartóval sem rendelkezett) általános gyakorlattá vált az otthonban a sértett ellátása során, és ez ellen az ápolóként illetve főnővérként dolgozó, döntési helyzetben lévő vádlottak sem tettek semmit.

2021-ben, egy nyári hajnalon a segédápolóként dolgozó két terhelt a sértettet megmosdatták, majd a bevett módon, a fürdőköpenye övével rögzítették a tolószékhez. Egy óra múlva a sértett szobatársa jelzett az ápolóknak, akik a szobába lépve észlelték, hogy a sértett a rögzítés ellenére lecsúszott a tolószékben és az öv leszorította a nyakát, ezért elhunyt. A sértett halálát fulladás okozta.

A sértett halálát a segédápolók szabálytalan ellátása és a vezető állású főnővér és ápolási igazgató ellenőrzéssel kapcsolatos mulasztásai okozták – közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség.

Az ügyészég a négy terhelt ellen halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emelt vádat, a bűncselekmény büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés.

Képünk illusztráció.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik