Belföld

Szijjártó támogatja Türkmenisztán globális biztonságra vonatkozó ötletét

Külgazdasági és Külügyminisztérium / MTI
Külgazdasági és Külügyminisztérium / MTI

Ha van olyan időszak, amikor az ENSZ Alapokmányának és az ott megfogalmazott céloknak érvényt kell szerezni, akkor a mostani bizony olyan

írta a Facebookon csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután telefonon beszélt Rashid Meredov türkmén külügyminiszterrel.

Szijjártó szerint az ENSZ-ben most fontos minden olyan kezdeményezés, amely az Alapokmány megerősítését, a fegyveres konfliktusok békés, politikai úton történő rendezését, a háborúk megelőzésére irányuló diplomáciai erőfeszítések támogatását tűzi ki célul.

Ilyen kezdeményezés Szijjártó szerint a közép-ázsiai diktatúráé is, amely az ENSZ-ben a Globális Biztonsági Stratégia kidolgozására tesz javaslatot.

A miniszter közölte: a javaslatot Magyarország támogatja.

„Mert mi támogatunk mindent, ami végre békét hozhat a világ bármely pontján, kiváltképp a szomszédunkban” – indokolt a tárcavezető, aki a támogatás tényét telefon erősítette meg türkmén hivatali partnere számára.

Türkmenisztán, a volt szovjet tagköztársaság az orosz-ukrán háború kitörése óta is jó viszonyt tart fenn Oroszországgal. Rashid Meredov külügyminiszter tavaly deceberben Moszkvában találkozott Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel, hogy két évre szóló együttműködési programot írjanak alá. A TASZSZ orosz állami hírszolgáltató a közleményben ugyan nem részletezte az együttműködés mibenlétét, de kitért rá, hogy a gazdasági együttműködéssel foglalkozó kormányközi bizottság ülésén részt vett a türkmén külügyminiszter.

Orbán Viktor miniszterelnök a kormány négy tagjával idén júniusban utazott legutóbb a közép-ázsiai országba Serdar Berdimuhamedow türkmén diktátor meghívására. Ők szintén együttműködési megállapodásokat írtak alá. A magyar delegáció tagja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter mellett Csák János kulturális és innovációs miniszter, Lantos Csaba energiaügyi miniszter és Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik