Belföld

Megosztotta a 11 éves lányismerőséről kapott pornográf videót egy fiú a lány osztálycsoportjában

Minősített gyermekpornográfia és személyes adattal visszaélés miatt állítja bíróság elé a Kalocsai Járási Ügyészség azt a fiatalkorút, aki a 11 éves lányismerőséről kapott pornográf videót megosztotta a lány osztálycsoportjában.

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség lapunknak küldött közleménye szerint a fiú 2021-ben az egyik közösségi oldalon ismerkedett meg a 11 éves lánnyal,, akit ezután bevett egy zárt csoportba. Ott egy ismeretlen személyazonosságú profillal rendelkező személy szintén beszélgetni kezdett a lánnyal és többször kérte, hogy mutassa meg neki a nemi szervét.

A kislány végül a lakásuk mosdójában készített magáról egy feltárulkozó, a nemiséget súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázoló videófelvételt, amit elküldött ennek az ismeretlen személynek. A pornográf felvétel pedig eljutott a fiatalkorú vádlotthoz is.

A kislány eközben létrehozott egy osztálytársaiból álló csoportot, amelybe felvette a közösségi oldalon megismert vádlottat is. A fiú azonban visszaélve a lány bizalmával, a birtokában lévő pornográf videót közzétette tavaly januárban az osztálycsoportban úgy, hogy meg is nevezte a felvételen lévő kislányt.

Az ügyészség próbaidőre felfüggesztett fiatalkorúak fogházbüntetést kért a fiúra azzal, hogy pártfogót is rendeljenek ki mellé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik