Belföld

Letartóztatták az M2-esen 200-zal döngető és rendőrautóknak hajtó ámokfutót

PMRFK / Facebook
PMRFK / Facebook

Letartóztatta a bíróság azt az N. Csabát, aki a rendőri felszólítás ellenére sem állt meg a kocsijával, és többször is rendőrautónak ütközött az M2-es autóúton.

Szabó József, a Fővárosi Törvényszék szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a bíróság szökés-elrejtőzés, bűnismétlés reális veszélye, és a gyanúsított eljárásban való jelenlétének biztosítása érdekében rendelte el a férfi letartóztatását harminc napra.

Hozzátette még, hogy a gyanúsított gátlástalanul semmibe vette a jogszabályokat és a bírósági ítéleteket, és folyamatosan jogosítvány nélkül vezetett, ezért esetében csak a legszigorúbb kényszerintézkedés volt alkalmazható.

A rendőrök közlekedésrendészeti ellenőrzést tartottak, ennek során hang- és fényjelzésekkel próbáltak megállítani egy jogosítvány nélkül közlekedő férfit, aki ezeket figyelmen kívül hagyva, esetenként óránkénti 200 kilométeres sebességgel hajtott.

A papucsban vezető férfi előzés közben nekiütközött az egyik szolgálati járműnek, amely a leállósávba sodródott. Ezt követően az elkövető a másik rendőrautóval került egy vonalba, amelynek szintén nekikormányozta a gépkocsiját. A rendőr, hogy elkerülje az ütközést, vészfékezett, így az üldözött sofőr az autójával a beton sávelválasztónak hajtott, ennek következtében a jármű bal első kereke kitört.

Kapcsolódó
M2-esen lévő ámokfutót üldöző rendőr: „Dolgozott az adrenalin, de tudtam, higgadtnak kell maradnom”
Őrizetbe vették a 200-al száguldozó és rendőrautóknak hajtő sofőrt.

Az egyik rendőrkocsi megállt a férfi autója mellett, és a járőr szolgálati fegyvert elővéve felszólította a férfit, hogy szálljon ki a járművéből. Ő ennek nem tett eleget, így kihúzták az autójából. A gyanúsított ekkor sem mutatott együttműködést, azt kiabálta a rendőröknek, hogy “megdöglenek”.

A sofőrt hivatalos személy elleni erőszak bűntette, közúti veszélyeztetés bűntette, rongálás és eltiltás hatálya alatti járművezetés bűntettével gyanúsították meg. Az ügyben eljáró nyomozási bíró egyetértett az ügyészség indítványával, és elrendelte a férfi letartóztatását harminc napra.

Frissítünk!

A Fővárosi Törvényszék a későbbi közleményében azt írta, hogy a férfi soha nem rendelkezett jogosítvánnyal, és rendszeres jövedelme sincs. Ráadásul többször is állt már bíróság előtt eltiltás hatálya alatti járművezetés, illetve egyéb bűncselekmények, vétségek miatt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik