Belföld

A spanyol tengerparton fogták el hazánk három legkeresettebb bűnözőjét – így csaptak le rájuk

police.hu
police.hu

A spanyol tengerparton fogtak el három férfit Magyarország legkeresettebb bűnözői közül. A spanyol és a magyar rendőrség közös sajtótájékoztatón adott tájékoztatást a nemzetközi akcióról és az elkövetők terhére róható bűncselekményekről.

A közös akcióban három magas szintű szervezett bűnözőt sikerült egy időben elfogni. A nemzetközi bűnügyi együttműködésben megvalósult rajtaütés a spanyolországi Calp településen történt. A három elfogott személyt – V. Sándor István, V. Roland és K. Erik Tibor magyar állampolgárokat – szökésükkor Európa legkeresettebb bűnözői közé sorolták, és felkerültek az EUROPOL Most Wanted oldalára is.

A gyanúsítás szerint V. Sándor István és társai 2020-ban és 2021-ben előbb Kecelen, majd Kecskemét külterületén mintegy 300 millió forint értékű beruházással egy professzionálisan felszerelt, számítógépes rendszer által távvezérelt, többezer cannabis sativa (kender) növény egyidejű termesztésére és feldolgozására szolgáló infrastruktúrát alakítottak ki.

Az üzemet 2021 májusában számolták fel, és az ügyben 165 kiló kábítószert (marihuána és kokain) foglaltak le, míg vagyonvisszaszerzési eljárásban összesen több mint 380 millió forintnak megfelelő vagyont foglaltak le.

A nyomozóknak akkor a bűnszervezet mind a hét tagját sikerült azonosítaniuk. Közülük kettőt rövid időn belül Magyarországon el is fogtak, míg a szökésben lévő öt tag ellen elfogatóparancsot adtak ki drogkereskedelem miatt.

police.hu

A bűnszervezet öt tagja tavaly októberben bekerült az EUROPOL Game Over elnevezésű médiakampányába, a legkeresettebb 54 európai bűnöző közé. Ez azért volt egyedülálló, mert korábban arra még nem volt példa arra, hogy Magyarországról egyszerre  és egy időben öt körözött is szerepeljen a Most Wanted listán. A banda tagjai ellen idén tavasszal emeltek vádat.

V. Sándor István és társai a gyanú szerint Spanyolországba menekültek, és éveken át bujkáltak külföldi álneveken. Illegális tevékenységüket azonban ekkor sem adták fel. A gyanú szerint rejtőzködésük alatt tavaly tavasztól több magyar állampolgár bevonásával kamionokba rejtve csempészték be hazánkba a drogot.

Mivel idén májusban olyan információk merültek fel, hogy V. Sándor István és társai a híres spanyol Costa Blanca tengerparti üdülőterületen rejtőzhetnek, ezért nemzetközi akciót szerveztek az elfogásukra, amely sikerrel is zárult.

police.hu

Július 19-ére. Alicante tartományban, Calp településen sikerült elfogni Magyarország három legkeresettebb körözöttjét: V. Sándor István és V. Roland budapesti, valamint K. Erik Tibor algyői lakosokat.

A  bűnszervezet két tagja viszont továbbra is szökésben van. Bagaméri Tamás és Csikós András ellen továbbra is körözés van érvényben. A rendőrség kéri, hogy akinek érdemi információja van a két férfiről az tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik