Súlyos testi sértés bűntette miatt állítja bíróság elé a Dunaújvárosi Járási Ügyészség azt a férfit, aki tavaly októberben megverte a zárkatársát a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási intézetben. A megvert férfi nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett.
Gácser Zsuzsanna Ágnes, a Fejér Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy másfél év letöltendő börtönbüntetést kértek a férfire, azzal, hogy feltételesen se bocsássák szabadlábra.
A vádirat szerint a zárkatársak között szóváltás alakult ki, és ez dulakodássá, majd verekedéssé fajult. A verekedés során a sértett ráfogott az elkövető csuklójára, aki ekkor ököllel többször is arcba vágta.
A bűncselekmény elkövetését beismerő férfi jelenleg is börtönben van. Az ügyészség másfél év börtönt és közügyektől eltiltást kért rá azzal, hogy feltételesen se bocsássák szabadlábra.