Belföld

Padlón a magyar gyerekek szövegértési képességei

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

2022-ben a diákok negyven százaléka az alapszint alatt teljesített a szövegértési teszteken – derül ki az országos kompetenciamérés eredményeiből. Az alapszint elérése a felmérés készítői szerint a mindennapi életben való boldoguláshoz és további ismeretek megszerzéséhez kellene – emlékeztet a HVG360 a felmérés legfontosabb eredményeit ismertetve.

A legújabb kompetenciamérés eredménye a szövegértés tekintetében legalábbis minden várakozást alulmúlt. Még a korábbiakhoz képest is jelentősen csökkentek a tanulók pontszámai, ráadásul mindhárom vizsgált korcsoportban, a hatodik, a nyolcadik és a tizedik osztályban ugyanez a helyzet.

A mérések 2008-as sztenderdizálása óta egyik évfolyamon sem születtek olyan alacsony pontszámok, mint 2022-ben.

A 2022-es adatok alapján úgy néz ki, hogy a távoktatás érzékelhető nyomot hagyott a diákok szövegértésén, még akkor is, ha a gyengébb teljesítményben az is közrejátszott, hogy digitálisan kellett a teszteket kitölteni. A magyar diákok digitális készségei hagyományosan szintén nem jók.

Azoknak a diákoknak egy része, akik a nyolcadik évfolyam után tovább folytatják a tanulmányaikat, be tudja hozni a lemaradását, ám a vizsgálat eredménye szerint még a tízedikesek közel egyharmada sem éri el a szükséges alapszintet.

Matematikában szintén hasonló a helyzet, noha az első ízben végzett természettudományos felmérés szerint jelentős különbség van a nyolcadik és a titedik osztályos diákok eredménye között. Nyolcadikban még több mint negyven százalékuk az alapszint alatt maradt, a tízedikeseknél ez az arány már alig több mint tizenöt százalék.

Feltűnő még a felmérésben az eredmények földrajzi változatossága. 2008-ban az összehasonlíthatóság érdekében úgy lőtték be a szinteket, hogy a hatodikosok átlaga ér 1500 pontot, s erre vetítik a nyolcadikosok és a tizedikesek eredményeit is. Ezt a hatodikosoknál, régiónként nézve, matematikából csak Budapest, Közép-Magyarország és a Nyugat-Dunántúl tudja meghaladni, a többi régió átlaga nem éri el az 1500 pontot.

Szövegértésből Budapesten kívül csak a Nyugat-Dunántúl ugorja meg ezt a szintet. A nyolcadik és tízedik osztályban az 1500 pontot mindenhol meghaladják, kivéve a nyolcadikos szövegértésben Észak-Magyarországot és az Észak-Alföldet, ahol az általános iskola végzősei nem érik el a hatodikosok országos átlagát sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik