Belföld

MÁV: jármű- és személyzethiány indokolja a tíz vasúti mellékvonal bezárását

Máthé Zoltán / MTI
Máthé Zoltán / MTI

A MÁV-VOLÁN-csoport augusztus elsejétől – további intézkedésig – 10 regionális vasútvonalon (lásd lenti táblázat) vonathelyettesítő autóbuszokkal szolgálja ki utasait, erősítette meg a cég közleményében a Közlekedő Tömeg csütörtöki értesüléseit.

Mint fogalmaznak,

az érintett mellékvonalakon közlekedő korszerű, légkondicionált autóbuszok kiszámítható és a korábbinál kényelmesebb eljutást tesznek majd lehetővé utasainknak. A közlekedésimód-váltás ugyanakkor példa arra is, hogy a MÁV és Volánbusz egyesítésével létrejött vállalatcsoport, hogyan tud a szinergiákra építve versenyképes megoldást kínálni egy-egy térség közösségi közlekedésére még a jelenlegi kihívások közepette is.

Úgy folytatták, noha az adott mellékvonalakon korábban Bz-motorvonatok közlekedtek, leszögezték, hogy az intézkedés nincs összefüggésben a hodászi Bz-balesettel, a módváltás tervezése már korábban elindult.

„A Bz-flotta valóban elöregedett, ami gyakran vezet a járművek meghibásodáshoz, ugyanakkor – a hodászi balesetet okozó – kiegyenlítő tartály meghibásodása nem magyarázható a járművek életkorával. (Ennek a – járművek koránál fiatalabb, többször cserélt és rendszeresen ellenőrzött – alkatrésznek a meghibásodása olyannyira ritka, hogy a magyar vasúttársaság rendszerváltozás utáni történetéből nincs is rá adat. A hiba okának feltárása alapos vizsgálatot igényel, amely jelenleg is zajlik, amint a szakemberek eredményre jutnak, arról haladéktalanul tájékoztatjuk a nyilvánosságot.)” – közölték.

A MÁV-Volán csoport szerint így a módváltásba bevont 10 regionális mellékvonal esetében hangsúlyosan nem az utasbiztonsággal kapcsolatos kérdések indokolják az autóbuszos vonathelyettesítő járatok közlekedtetését, hanem a jármű- és személyzethiány, amelynek enyhítésére a MÁV-VOLÁN-csoport folyamatosan toborozza a munkatársakat, várja a csatlakozni szándékozók jelentkezését.

A közlekedéspolitikáért felelős korábbi vezetés által, 2022 decemberében elrendelt teljesítmény-többlet mértéke elérte a 3,5 millió vonatkilométert, amellyel kapcsolatban a vasúttársaság jelezte az illetékes államtitkárságnak, hogy ilyen mértékű szolgáltatásbővítés mind a járműállomány, mind a humánerőforrás (mozdonyvezetők, jegyvizsgálók) oldalról kockázatot hordoz. E kockázatokat az ukrajnai háború miatti alkatrészhiány csak tovább súlyosbította, így mára a vállalatcsoport munkatársainak megfeszített, összehangolt munkájára és minden szakmai tapasztalatára szükség van ahhoz, hogy a vasúttársaság nap mint nap teljesíteni tudja közszolgáltatási feladatait

– jelentették ki.

Az augusztus elsejétől további intézkedésig bevezetett közlekedésimód-váltás rövidtávon képes valamelyest enyhíteni a regionális közlekedésben jelentkező járműhiányt ugyanakkor hosszútávon a MÁV-START által kidolgozott járműstratégiában foglaltak megvalósítására van szükséges ahhoz, hogy Magyarország közösségi közlekedése biztosan és versenyképes minőségben kiszolgálható legyen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik