Belföld

A DK etikai eljárást indít egy tagja ellen, mert engedély nélkül egyeztetett a Fidesszel

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

„A Fidesszel való egyeztetésre nincs bocsánat, ezért etikai eljárást indítunk Kál Károllyal szemben” – írta közleményében a budapesti DK Etikai Bizottsága.

Azt írják, Kál elismerte, hogy személyes egyeztetésen járt a csepeli Fidesz alelnökénél a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Alapítványnál. A találkozóról sem a helyi pártszervezet, sem a DK vezetése nem tudott és nem is adott rá engedélyt, tették hozzá.

A Demokratikus Koalíciónál nincs bocsánat a Fidesszel való titkos egyeztetésre, ezért etikai eljárást indítunk Kál Károllyal szemben, amely az Etikai Bizottság döntése alapján a pártból való kizárással is végződhet

– zárta közleményét a DK.

Kál Károly a hvg.hu-nak azt mondta, nem érti, miért indít ellene etikai eljárást a DK, mivel már jó ideje nem fizet tagdíjat:

Nem tudom, mit akarnak az etikai eljárással, kizárás emlegetésével, mert én már 2020 nyara óta nem veszek részt a DK életében semmilyen szinten, nem járok a rendezvényekre, nem fizetem a tagdíjat, így gondolom már csak utóbbi miatt is rég megszűnt a tagságom.

Egyszersmind megjegyezte, téves a DK információja, hogy a csepeli Fidesz-szervezet alelnökével találkozott volna, mivel Németh Szilárddal egyeztetett, de „magánügyben”, a két leváltott csepeli iskolaigazgató ügyében tájékozódott.

A volt SZDSZ-es önkormányzati politikus Kál Károlyról az Index még 2009-ben írta meg, hogy a Belügyminisztérium III/II-es csoportfőnökség kémelhárítási szakszolgálatán majd a Nemzetbiztonsági Hivatalnál szolgált.

Mint beszámoltunk róla, a csepeli polgármester, Borbély Lénárd jövőre független jelöltként indul el, akár a helyi Fidesz jelöltjével szemben is az önkormányzati választáson. Lapunk írta meg, hogy Németh Szilárd csepeli Fidesz-elnökként tavaly decemberben feloszlatta a helyi pártszervezetet, miután elmérgesedett a vitája egykor helyettesével, Borbéllyal és Ábel Attila alpolgármesterrel, akiket az újjáalakuláskor már nem vettek fel a kormánypárt tagjai közé.

A DK júniusban bejelentette, hogy Paál Géza választókerületi elnököt jelöli a csepeli polgármesteri posztra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik