Belföld

EU-s költségvetési biztos: Már szeptembertől kimaradhatnak a magyar diákok az Erasmus pluszból

Beata Zawrzel / NurPhoto / AFP
Beata Zawrzel / NurPhoto / AFP

Már idén ősztől megszűnhet a részvétel lehetősége az Erasmus plusz programban sok magyar diák számára – nyilatkozta a Népszavának Johannes Hahn költségvetési biztos. Ahhoz, hogy ezt elkerüljék, záros határidőn belül meg kell állapodni, majd aláírni a szerződéseket az uniós támogatásokat kezelő Tempus Közalapítvány és a felsőoktatási intézmények között – tette hozzá.

Ezzel szemben

Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter a múlt héten még arról beszélt, hogy az idei ösztöndíjakat nem fenyegeti veszély.

Hahn szerint az EU továbbra is várja a magyar kormánytól a jogállamisági eljárásban zárolt 6,3 milliárd euró feloldásához szükséges korrupcióellenes intézkedések teljes végrehajtását, mellyel az Erasmus plusz oktatási csereprogram és a Horizont Európa kutatás-fejlesztési program forrásait is feloldhatnák. Jelenleg 21, modellt váltott magyarországi egyetem van kizárva ezekből az európai együttműködésekből az irányító testületeikre jellemző összeférhetetlenség miatt.

Őszintén szólva, nem tudom, hogyan reagáljak, hogyan folytassuk az egyeztetéseket. Már februárban, márciusban megkongattuk a vészharangot, és most ott tartunk, hogy az Erasmus plusz és a Horizont Európa programok komoly veszélybe kerültek

– mondta a Népszavának Johannes Hahn, aki szerint a magyar fél nem hajlandó változtatni a csomagján, ezért nem nehéz arra bármit is válaszolni. Navracsics ezzel szemben azt mondta: „már csak a Bizottságtól függ, hogy megérkeznek-e a források.”

A késlekedésnek máris vannak vesztesei: több felsőoktatási intézmény kimaradt az EU által finanszírozott egyetemek közötti együttműködésből, a doktori, posztdoktori képzésekre szánt Marie Curie programból és a Horizont Európa keretében megvalósuló kutatási projektekből.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik