Élő Belföld

Orbán Viktor: Arról kellett tájékoztatnom a kormányt, hogy a nyugatiak háborút akarnak

Fischer Zoltán / MTI
Fischer Zoltán / MTI

Orbán Viktor interjút adott a Kossuth Rádiónak. A miniszterelnök ezúttal nem a közrádió stúdiójából, hanem Sopronból jelentkezett be, ugyanis a kabinet Sopronbánfalván, az egykori pálos kolostorban tartja háromnapos, kihelyezett ülését.

Az interjú legfontosabb pontjai az alábbiak:

  • A kormányfő szerint a napi ügyek mellett hosszú távú, stratégiai kérdéseket is megvitattak a kihelyezett kormányülésen. Így az ország 10–20 éves energiaellátásával, a mezőgazdasági-technológiai folyamatokkal, majd a hadsereggel és a családtámogatási rendszerrel, a demográfiával foglalkoztak 20–25 éves távlatban.
  • Orbán a NATO-csúcsról hazatérve elmondta: a háború el fog húzódni. Ez egyet jelent azzal, hogy a gazdasági bajok nem szűnnek meg. Az inflációval is magunknak kell megküzdeni: „Fülön vagy üstökön kell ragadni az inflációt.” Megjegyezte: az árfigyelő rendszert több százezren használják. A kormány intézkedéseinek köszönhetően minden hónapban csökkenni fog az infláció mértéke: akár másfél hónappal hamarabb is egyszámjegyű lehet az áremelkedés mértéke, mint azt tervezték.
  • A kormányülésen azt is megvitatták, hogyan tudják megtartani a rezsicsökkentést, hiába született róla brüsszeli javaslat, hogy azt töröljék el. A rezsicsökkentés Orbán szerint a magyar középosztály és a szegények életszínvonalának a kérdése, ezért mindenképp ki kell tartani mellette.
  • Orbán úgy látja, ha Ukrajnát fölvettük volna a NATO-ba, az azonnali világháborút jelentett volna. Ennek a kormányfő szerint megvolt a kockázata: akadtak, akik így is felvették volna Ukrajnát, de a többség nem így gondolkodott. A kormányfő az ukránok viselkedését is kritizálta: agresszívek, zsarolnak, de megértéssel kell viszonyulnunk ehhez, hiszen Zelenszkij „a népe megmaradásáért küzd” .
  • A miniszterelnök szerint nem derült ki a NATO-csúcson, hogy miért nem akar békét Washington. Pedig, ha az USA azt mondaná, hogy legyen béke, az másnap bekövetkezne.
  • A migráció kérdésében a magyar modellt kell követni: nem szabad beengedni senkit, aki be akar jönni, annak külföldön kell menedékjogot kérnie. Orbán szerint irigykedve néznek minket azok, akiket elárasztanak a migránsok.
  • Orbán szerint a migránskérdés első frontvonala a magyar parlamentben van: „az ellenzék rákényszerítené Magyarországra a migránskvótákat és a migránsgettókat.”
  • A kormányfő elsősorban nem korrupciónak, hanem szuverenitáskérdésnek tartja az ellenzék finanszírozását. A külföldi megbízóik akarata szerint járnak el, akik külföldről fogadnak el pénzt. „Egyértelműbbé kell tennünk a szabályokat, hogy aki eladja Magyarország szuverenitását, az politikai korrupciót, vagyis bűncselekményt követ el” – vélekedett Orbán.

Orbán szerint az ellenzék rákényszerítené Magyarországra a migránskvótákat és a migránsgettókat

A magyar baloldalt Brüsszel bármikor fel tudja használni eszközként arra, hogy rákényszerítse Magyarországra a migránskvótákat és a migránsgettókat

– magyarázta Orbán, aki szerint a migránskérdés első frontvonala a magyar parlamentben van.

Mindegy, hogy mit mondanak az interjúikban, Brüsszelben pontosan azt mondják, amit a gazdáik mondanak nekik

– mondta az ellenzékről a miniszterelnök.

Orbán szerint nőni fog azoknak az országoknak a száma, akik migráció-ellenes álláspontot vallanak. Egyelőre Magyarország és Lengyelország alkotja a migránsellenes tábort. –  Meglátjuk, hogy alakulnak a szlovák választások – tette hozzá.

A kormányfő elsősorban nem korrupciónak, hanem szuverenitási kérdésnek tartja az ellenzék finanszírozását. A külföldi megbízóik akarata szerint járnak el, akik külföldről fogadnak el pénzt.

A korrupció mindenhol bűncselekmény. Egyértelműbbé kell tennünk a szabályokat, hogy aki eladja Magyarország szuverenitását, az politikai korrupciót, vagyis bűncselekményt követ el

– vélekedett Orbán.

Orbán: Irigykedve néznek minket azok, akiket elárasztanak a migránsok

Orbán szerint az infláció jó pályán van. Nem a konkrét mérték az érdekes, hanem a csökkenő pálya. Lehet, hogy egy másfél hónappal hamarabb is sikerül egy számjegyűre letörni az áremelkedést.

A rezsicsökkentés Orbán szerint a magyar középosztály és a szegények életszínvonalának a kérdése, ezért mindenképp ki kell tartani mellette.

Elmondta azt is, hogy Magyarország nem fogja végrehajtani az unió migrációs döntését.

Migráció ügyében Magyarországnak kizárólag a saját tapasztalataira szabad hagyatkoznia

– mondta Orbán, aki szerint van saját élményanyagunk a migrációról, a brüsszeli szirénhangokat nem veszik figyelembe.

A tapasztalat pedig a kormányfő szerint azt mondatja:

No migartion.

A magyar modellt kell követni: nem szabad beengedni senkit, külföldön kell menedékjogot kérni. Orbán szerint irigykedve néznek minket azok, akiket elárasztanak a migránsok.

– Az egyetlen sikeres határvédelmi rendszert akarják Brüsszelben lerombolni – véli Orbán. A magyar megoldást nem tartják helyesnek: a kormányfő szerint a brüsszeli álláspont az, hogy előbb beengedik a migránsokat, és ott bírálják el a menedékjogot. Addig azonban szabadon mozoghatnak.

Én nem tudom, milyen emberek élnek arrafelé, de a magyar emberek három perc alatt kipenderítenék azt a kormányt, ami úgy viselkedik mint a nyugati kormányok

– nyilatkozta Orbán.

Orbán: Ha Ukrajnát fölvettük volna a NATO-ba, az azonnali világháborút jelentene

Ha Ukrajnát fölvettük volna a NATO-ba, az azonnali világháborút jelentene. És kész. Kalap-kabát

– mondta Orbán, aki szerint megértést kell tanúsítani Zelenszkij felé, hiszen a népét védi, őket más nem érdekli.

Nem volt egyszerű Orbán szerint, hogy a NATO-n kívül tartsák Ukrajnát: voltak, akik másként vélekedtek.

Orbán szerint az ukránok követelőznek, de ezt nem szabad úgy értékelni, mintha kényelmes fotelekből tárgyalnánk meg, hogyan kell viselkedni. Élet-halál kérdésekkel szembesülnek.

A kazettás bombák szállítását Orbán teljesen új helyzetnek tartja. Eszkaláció van, a békéhez egy centivel sem kerültünk közelebb.

A helyzet továbbra is rendkívül veszélyes. Ne feledkezzünk meg az emberi dimenzióról sem: ezrével halnak meg ott emberek

– mondta Orbán.

A kormányfő szerint, ha az USA azt mondaná, hogy legyen béke, az másnap bekövetkezne.

Hogy miért nem akarják ezt, arra a NATO-csúcson sem kaptunk választ.

Orbán: Brüsszel azt szeretné, hogy migránsgettót építsünk

Szóba kerül a migránskvóta, amiből Orbán szerint nekünk egy jó nagy falat jutott. Úgy látja, ha engedelmeskednénk Brüsszelnek – amit nem fogunk –, akkor migránsgettókat kéne építenünk.

Brüsszelben egy nagy buborékban ülnek ezek az okos emberek

– kommentálta Orbán a rezsicsökkentés eltörlésére vonatkozó brüsszeli javaslatot. Azt is megtárgyalták, hogyan fogják megtartani a rezsicsökkentést.

Orbán: A nyugatiak háborút akarnak

Szerda este kezdtük a kormányülést és pénteken zárjuk. Ezek hagyományostól eltérő szerkezetű ülések. Ezeken két kategóriára osztják az ügyeket – magyarázza Orbán Viktor. Úgy látja, fontos, hogy a napi ügyek mellett az általa nagy ügyeknek hívott kérdéseket is megvitassák.

A háború el fog húzódni. Egészen más feladatai vannak a magyar kormánynak, ha van háború, mint ha nincs háború. Arról kellett tájékoztatnom a kormányt, hogy a nyugatiak háborút akarnak

– nyilatkozta Orbán, aki szerint arra kell készülni, hogy a háború és a szankciók nem tűnnek el az életünkből. Ez csak rajtunk múlik: visszatérhetnénk a normális gazdasági növekedési pályára, ugyanis a háború vége elhozni az infláció végét. Ehelyett Orbán szerint nekünk kell letörni, harcolni ellene:

Fülön vagy üstökön kell ragadni az inflációt.

Hónapról hónapra meghozzák az inflációellenes intézkedések az eredményüket, véli a kormányfő.

Brüsszel után Sopron

Orbán Viktor legutóbb két hete adott interjút a közrádiónak. Akkor az uniós csúcsról, Brüsszelből jelentkezett be. Ezúttal Sopronból kapcsolják a miniszterelnököt, ahol kétnapos kihelyezett kormányülést tartanak. Az atv értesülése szerint Orbán Viktor a NATO-csúcson történteket, a svéd NATO-csatlakozási folyamatot, a háború fejleményeit értékeli majd a kormányülésen, de téma lesz az EU-költségvetés, az uniós források, illetve a magyar  gazdaság helyzete is. Vélhetően ezeket a témákat érinti majd az interjú során is.

Olvasói sztorik