Ez volt az első elkeseredett reakció a pedagógusokat sújtó státusztörvény parlamenti elfogadása után. Balatoni József, közismertebb nevén Jocó bácsi nem volt rest felsorolni a Facebookon annak a 136 „bátor embernek” a nevét, akik július 4-én megszavazták azt a törvényt, amely jobban hasonlít egy rendőrségi kiképzőközpont szabályzatára, mintsem az oktatás felvirágoztatására.
Kívánom, hogy ennek a 136 embernek a nevét sose felejtse el senki, és sose bocsássa meg nekik senki, amit ma a magyar oktatással, a diákokkal, a pedagógusokkal tettek! Azt hiszem, lesz mivel elszámolniuk
– fogalmazott.
Megpróbáljuk a lehetetlent: röviden összefoglalni a törvénynek azokat a rendelkezéseit, amelyek a legdurvábban alázzák meg a pedagógusokat, amelyek tovább rombolják az amúgy is harmatgyenge oktatási rendszer színvonalát, és amelyek tökéletesen alkalmatlanok arra, hogy „kiművelt emberfők” sokasága kerüljön ki az iskolákból.
Ennek a kormánynak a lételeme a központosítás. Nem is kellene magyarázni e szó jelentését, de – nem véletlenül – a történelmi fogalmak gyűjteményében kerestem a centralizáció definícióját. Íme: „a helyi szervek tevékenységének egy központi szerv alá rendelése. A feudalizmus idején a központosítás eredményeként létrejött abszolút monarchiák elősegítették a gazdasági-társadalmi fejlődést, ugyanakkor az új- és legújabb korban sok helyütt kialakult túlzott központosítás a fejlődés gátjává vált.”
A „sok helyütt” aktuálisan Magyarországot is jelenti.
- A státusztörvény még azokat a jogokat is elveszi a pedagógusoktól, hogy az iskolai működés alapvető dokumentumait ők hozhassák létre.
- Megfosztja őket attól is, hogy akár csak véleményt nyilvánítsanak arról, kit nevezzenek ki iskolájuk igazgatójává.
- A jogalkotó abban látja a már meglévő, de bizonyosan növekvő tanárhiány megoldását, hogy a tanárokat más iskolába vezényelhetik, igaz, az eredeti szöveg „enyhítéseként” csak azonos járáson belül. Ez a tanárnak és a diáknak egyaránt rossz megoldás. A tanárnak utazgatnia kell, és egy számára ismeretlen pedagógusközösségben dolgoznia, a diák pedig akár egy évre is elveszítheti kedvelt vagy nem kedvelt – de mindenképpen az őt ismerő – pedagógusát.
- De nem ám csak a tanárokat rakosgathatják ide-oda, hanem például sztrájk esetén a diákokat is. Bár a sztrájk, mint tudjuk, valójában „láthatatlan”, arra azért mégis alkalmas, hogy miatta felborítsák mindenki életét, egyúttal a sztrájkoló és nem sztrájkoló tanárokat egymás ellen hangolják. Nem mellesleg ezzel az intézkedéssel még tovább csorbítják az amúgy is ellehetetlenített sztrájkjogot.
De persze csorbították az eddig is jóformán semmibe vett szakszervezetek jogait is akkor, amikor kikötötték, hogy csak azok tekinthetők szakszervezetnek, amelyeknek a taglétszáma eléri a dolgozók 10 százalékát.
A szakszervezetekre ugyanis egyfelől az egyesületre vonatkozó szabályok (Ptk.) vonatkoznak, amelyek szerint egyesületet 10 fő alapíthat (nem százalék, hanem 10 személy!), másfelől munkahelyi működésüket a Munka Törvénykönyve rendezi. Ez utóbbi pedig a szakszervezeti jogok gyakorlásának lehetőségét nem köti úgynevezett „reprezentativitási feltételekhez”, vagyis ahhoz, hogy a dolgozók hány százaléka tagja a szakszervezetnek. Akkor hogy is állunk ezzel a most kitalált 10 százalékkal?
Mindezen túl az említett 10 százalékos „szabály” azoknak a pedagógusoknak a jogfosztását is jelenti, akik már szakszervezeti tagok, de az összlétszámuk az adott szakszervezetben csak a tanárok mondjuk 9 százaléka. Magyarán, a kormány (jogilag persze a parlament, de ez nálunk gyakorlatilag azonos) odáig merészkedik, hogy tartalmilag megszünteti számos pedagógus érdemi szakszervezeti tagságát.
De hogy a szülők se maradjanak ki minden rosszból, a törvény lehetőséget ad arra is, hogy bizonyos esetekben meg lehessen hosszabbítani a tanévet. Tervezd csak meg a nyaradat, kedves család, majd átvariálod, ha a belügyminiszter úgy dönt, hogy még néhány hétig nem utazol sehova.
És eddig még nem is említettük a csodálatos teljesítményértékelés bevezetését. Az egy dolog, hogy a már kísérleti stádiumban lévő értékelés rengeteg szubjektív megítélésre ad lehetőséget, de azért az sem mindegy, hogy az értékelést az végzi, aki nem is ismeri az értékelendő pedagógust. Mert az iskola igazgatója legfeljebb csak javaslatot tehet, a döntést nem ő hozza, hanem vagy a fenntartó, vagy még feljebb, az oktatási központ. Ráadásul az egyes bérkategóriák alsó és felső határai között óriási, akár 600–800 ezer forint is lehet a különbség, ami egy szubjektív és fentről jövő döntés esetén elfogadhatatlanul méltánytalan helyzeteket eredményezhet.
Végül, de nem utolsósorban, ha nem is a státusztörvényből, de a költségvetési törvényből kiderül, hogy a „fantasztikus” béremeléseket a kormány továbbra is az EU-s pénzek megérkezésétől teszi függővé. Az a kabinet, amelyik az Európai Unióval szemben állandóan a saját független döntéseiért harcol, mondván, hogy ne szóljanak bele abba, ami nemzeti hatáskörbe tartozik. Most hirtelen elfelejtette, hogyha valami, hát az oktatás tényleg nemzeti hatáskör. És nem csak annyiban, hogy úgy teszi tönkre az oktatási rendszert, ahogy csak akarja, hanem abban is, hogy köteles (lenne) a költségvetésből tisztességesen megfizetni „a nemzet napszámosait”.
Két nappal a törvény elfogadása után Novák Katalin köztársasági elnök már alá is írta a jogszabályt, és elrendelte annak kihirdetését.
Akkor ennyi? Ennyi, ahogy az első elkeseredett reakció hangzott? Ez lenne a magyar oktatás jövője? Abba kellene beletörődnünk, hogy nem lesznek pedagógusaink, később már itthon tanuló diákjaink sem?
Lehet még bízni bármiben?
Az Alkotmánybíróságról visszapattant pedagógus szakszervezetek a Magyar Helsinki Bizottság és a TASZ segítségével a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordultak. Emellett a PDSZ folyamatosan jelzi az Európai Bizottság felé a jogsértéseket, illetve a kormány Európai Unió felé tett vállalásaival ellentétes lépéseket. Ugyanezt teszik az úgynevezett EFOP PLUSZ Monitoring Bizottság felé is. Ez az a bizottság, amely a humán szakterületek, köztük a XXI. századi köznevelés és a pedagógus életpálya modell kialakításáért felelős.
Ez a kormány irtózik a „kiművelt emberfők sokaságától”. Hogy miért? Arra Széchenyi István mondásának eredeti változatában rejlik a válasz: „a tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma”.
Kiemelt képünkön az Egységes Diákfront és az aHang szervezett egésznapos demonstrációt a Kossuth Lajos térre a státusztörvény megszavazásának idejére 2023. július 4-én.
