Belföld

Hivatalos, lemondott a köznevelési helyettes államtitkár

Soós Lajos / MTI
Soós Lajos / MTI
Két hét múlva távozik posztjáról a szakszervezetekkel tárgyaló Kisfaludy László.

Megjelent a Magyar Közlönyben Orbán Viktor miniszterelnök határozata arról, hogy távozik posztjáról a Belügyminisztérium köznevelésért felelős helyettes államtitkára.

A hivatalos megfogalmazás szerint a kormányfő Pintér Sándor miniszter előterjesztésére „megállapította”, hogy

Kisfaludy László András megbízatása a kormányzati igazgatásról szóló törvény alapján, lemondására tekintettel, 2023. július 15-ei hatállyal megszűnik.

A citált jogszabály alapján egy helyettes államtitkára tisztségéről „a miniszterelnökhöz intézett írásbeli nyilatkozatával bármikor lemondhat”.

A helyettes államtitkár államtitkár lemondásáról elsőként a Magyar Hang írt, ám arról a lapnak sem voltak információi, lemondását mivel indokolta. Az biztos, hogy jővő héten még hivatalában lesz, amikor a közoktatás legégetőbb témája, a státusztörvény az Országgyűlés elé kerül.

Frissítünk!

Kisfaludy László életrajza

Budapesten született 1976-ban. A Városmajori Gimnáziumban  érettségizett, majd az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett  történelemtanári diplomát. Két évig tanított egy katolikus gimnáziumban, utána hivatalnok lett. Három éve az Emberi Erőforrások Minisztériumában lett köznevelésért felelős helyettes államtitkár, de posztját a Belügyminisztériumban is megőrizte, írja róla a kormányzati portál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik