Belföld

Jogerősen két év felfüggesztettet kapott az iskolatársát megkéselő debreceni tinilány

Már az előkészítő ülésen jogerős döntést hozott a Debreceni Törvényszék annak a tinilánynak az ügyében, aki féltékenységből életveszélyesen megkéselte az osztálytársát Debrecenben.

A lány két év két év fiatalkorúak börtönében töltött szabadságvesztésre ítélték életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt, de a büntetését  öt év próbaidőre felfüggesztették.

A vádirat szerint a két diáklány egy iskolába járt a Böszörményi úton, habár látásból ismerték egymást, nem voltak baráti viszonyban. A haon.hu beszámolója szerint két héttel az események előtt kezdődött a konfliktus, amikor a vádlott közzétett egy történetet az Instagramon, melyet volt kedvese, a későbbi áldozat jelenlegi párja is megtekintett.

Ezt észlelve képernyőfotót készített a megtekintésről, melyet elküldött az új barátnőnek, hogy rámutasson: még mindig figyelemmel kíséri őt a korábbi barátja. Emiatt vita alakult ki köztük, és az alkalmazáson keresztül sértegetni kezdték egymást. 

Megállapodtak, hogy a nézeteltérést személyesen rendezik, az egyik tanítási nap után a középiskola mögött lévő játszótéren találkoztak, ahová barátaik is elkísérték őket. Összeszólalkoztak, majd a vádlott egy pillangókéssel többször is megvágta, illetve megszúrta a fegyvertelen riválisát.

Az ügyészség két év fiatalkorúak börtönében töltött szabadságvesztés kiszabását kezdeményezte öt év próbaidőre felfüggesztve, valamint pártfogói felügyeletet kérvényezett, amennyiben a vádlott az előkészítő ülésen a vádirattal egyezően beismeri a bűnösséget és lemond a tárgyaláshoz való jogáról. A lány beismerte a tettét, és lemondott a tárgyalás jogáról is. A bíróság két év felfüggesztettre ítélte a diáktársát megkéselő lányt. Az ítélet jogerős.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik