A következő élő közvetítés része Gulyás Gergely: Augusztus 1-jén megszűnik az árstop, változik a babaváró hitel és a csok

Változik a babaváró hitel és a csok is

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

A mai Kormányinfót délben befejezik, közölte Szentkirályi Alexandra, majd átadta a szót Gulyásnak, aki elnézést kért, hogy a héten másodszor is elveszik az újságírók idejét, de a kormányülés döntéseiről frissen szerettek volna tájékoztatást adni.

Áttekintette a családtámogatási rendszert a kormány, a körülmények alapvetően változtak meg, a szankciós válaszok, a magas infláció átértékelte a jelenlegi támogatások hasznosságot.

A babaváró a csok esetén is változtatásokról döntött. A babaváró hitelnél azt látják, hogy ez működő eszköz, de kitolódott a gyermekvállalás időpontja, ez pedig meghatározza, hogy vállalnak-e még újabbat.

Ezért a babaváró hitel összegét megnövelik 11 millió forintra, de 2024. január elsejétől azok vehetik fel, ahol a házaspár nő tagja 30 év alatt van. Egyéves átmeneti időszakban viszont a 30 és 40 év közötti nők is jogosultak lesznek rá, de erre a várandósság igazolása esetén lesz lehetőség.

A csoknál szintén azt látják, hogy ha az áremelkedésnek valahol volt hatása, akkor erre különösen igaz. Az infláció mértékét jóval meghaladó ingatlanár-emelkedés volt a nagyvárosokban, különösen Budapesten. A csok a kisebb településeken működik, ahol a zöldrész és a csok hitel elegendő.

A megyei jogú városokban és Budapesten az önrész mellett bankhitelt is fel kellett venni, ezért az igénylések csökkentek.

A csoknak a falun érvényes szabályait megtartjuk, a keretösszegeket 50 vagy annál nagyobb százalékkal megemeljük. A falun kívüli, 5 ezer főnél nagyobb települések esetén a csokot 2024. január elsejével megszüntetjük. Az illetékes minisztérium ki fog dolgozni egy új otthonteremtési formát. A falusi csok szabályai megmaradnak

– közölte.

A csok támogatás falun 1 gyermek után új családi ház vásárlása, építése esetén 600 ezer forintról 1 millió forintra nő, két gyermek esetén 2 millió 600 ezer forint esetén 4 millió forintra nő, 3 gyermek esetén 10 millió forintról 15 millió forintra nő.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik