Belföld

Koponyát lopott a virágárusként dolgozó barátnőjének a temetőből egy budapesti halottátvevő

Koponyát lopott a virágárusként dolgozó barátnőjének egy budapesti halottátvevő, mert erre vágyott a nő.  Az eladó azonban egy idő után félni kezdett a szekrény tetejére tett koponyától, és elpasszolta egy ismerősének.

A Fővárosi Főügyészség emberi test tiltott felhasználásának bűntette miatt emelt vádat a halottátvevőként dolgozó férfi és két társa ellen, akik újratemetésre váró elhunytak csontjait szerezték meg egy fővárosi temetőből.

A főügyészség tájékoztatása szerint a virágárus tavaly ősszel rávette a halottátvevőként dolgozó 62 éves férfit arra, hogy a munkaviszonyát kihasználva szerezzen neki egy emberi koponyát.

ugyeszseg.hu

A férfi az újratemetésre váró emberi csontok közül  elvett 1-1 külön elhunythoz tartozó agykoponyát és állkapocscsontot, melyeket szépen letisztogatott, összeillesztett, majd az így egésszé tett emberi koponyát átadta a nőnek a virágüzletben.

A virágárus a koponyát egy ideig az otthonában tartogatta, de mivel egy idő után félni kezdett tőle és a környezetében is ijesztőnek tartották, továbbadta egy 35 éves férfi ismerősének. A koponyát végül egy közúti ellenőrzés során a férfi kocsijának a csomagtartójából került elő. 

ugyeszseg.hu

Az ügyészség pénzbüntetést kért az elkövetőkre. A bíróság az ügyészi indítványnak helyt adva, a temetői alkalmazottal és a nővel szemben több százezer forintos, míg büntetett előéletű társukkal szemben egymillió forint pénzbüntetést szabott ki a büntetővégzésében, melyet az ügyészég tudomásul vett. A fényképeken a nő és férfiismerőse közötti üzenetváltások láthatóak, amelyek a koponya átadásáról szólnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik