Belföld

Pedofil tartalmat találtak a Szikra Mozgalom tagjának lakásában, de nem az ő eszközén

Az Antifa-ügy nyomozása során tartottak házkutatást D. Krisztina Szikra-tag lakásán: akkor a rendőrök pedofil felvételekre bukkantak. Kérdésünkre közölték: az ominózus informatikai eszköz tulajdonosa egy férfi, tehát nem a mozgalom aktivistája. Jámbor András országgyűlési képviselői szerint bele akarják keverni egy ügybe, amihez semmi köze.

Az „Antifa-ügy” nyomán zajló eljárás során pedofil felvételekre bukkantak a nyomozók a Jámbor András párbeszédes politikus által alapított Szikra Mozgalom tagja, D. Krisztina lakásának átkutatása során, számolt be róla a Magyar Nemzet.

A lap cikkében emlékeztet, a szélsőbaloldali Antifa nevű szervezet év elején elkövetett brutális támadássorozatra a fővárosban. Február 10-én egy símaszkos, felfegyverzett banda hátulról megtámadott és véresre vert egy negyven év körüli férfit Budapesten. Nem sokkal később kiderült, ez a leszámolás egy akciósorozat része volt. Az Antifa-csoport tagjai február közepéig összesen nyolc járókelőt támadtak meg a főváros négy pontján. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt folytat eljárást az ügyben, és már a támadások első napján nyomozócsoportot állítottak fel a tettesek kézre kerítésének érdekében.

A büntetőeljárás során a rendőrség számos helyszínen tartott házkutatást, ekkor kerültek elő azok a felvételek, amelyeken 12. életévét be nem töltött személy sanyargatása, illetve erőszak alkalmazása látható, ami miatt gyermekpornográfia bűntett megalapozott gyanújával rendeltek el nyomozást, olvasható a cikkben.

Jámbor András a lap megkeresésére nem reagált, de a Facebookon azt írta, lejáratókampányt folytatnak ellene.

Bele akarnak keverni egy olyan pedofil-ügybe, amihez semmi közöm. Az igazamat, ironikus módon, pont a rendőrség és a Magyar Nemzet igazolja

– fogalmazott.

Mint írta, az antifa-ügyben csak egy szikrás került képbe: Krisztina, akit két hétre ártatlanul ültettek le. Jámbor állítja, a rendőrség tájékoztatásából kiderül, hogy a pedofil tartalomnak nem Krisztina a birtokosa.

Lapunk megkereste a rendőrséget az ügyben. A BRFK közölte, a Budapesten 2023 februárjában elkövetett antifa-támadásként hivatkozott bűncselekmény sorozat nyomozása során végrehajtott eljárási cselekmények során a rendőrök adathordozókat is lefoglaltak. Az adathordozók elemzése során a Büntető törvénykönyvről szóló 2012. évi C. tv. 204. § (1) bekezdés a) pontjába ütköző és a (3) bekezdés I. fordulata szerint minősülő, 12. életévét be nem töltött személy sanyargatását, vagy erőszak alkalmazását tartalmazó felvételre tartással elkövetett gyermekpornográfia bűntett megalapozott gyanúja merült fel.

Közölték: a felvételeket tartalmazó informatikai eszköz tulajdonosa egy férfi, aki nem volt gyanúsított a közösség tagja elleni erőszak bűntett miatt folytatott eljárásban.

További részleteket az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény rendelkezései alapján nem közölt a BRFK, de ebből kiderült, hogy a D. Krisztina lakásában talált pedofil tartalom tulajdonosa nem a nő volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik