Belföld

Tomajmonostorai busztragédia: tagadta bűnösségét a sofőr, aki órákra a tűző napon álló buszban hagyta a négyéves gyereket

Megkezdődött a tomajmonostorai buszos tragédia előkészítő ülése a Tiszafüredi Járásbíróságon – írja a Blikk.

T. István a bíró kérdésére azt mondta: nem vallja magát bűnösnek, így tárgyalást kell lefolytatni az ügyben. Ocsovai Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre korábban azt mondta, hogy 1 év 10 hónap fogházban végrehajtandó szabadságvesztést, és 5 év személyszállítási tevékenységtől eltiltást kértek a vádlottra előkészítő ülésen történő beismerés esetére.

A vádirat szerint az 57 éves kunhegyesi buszsofőr június 7-én, 7 óra 30 perckor Tiszaderzsen vette fel a négy éves kislányt az autóbuszra azért, hogy a tomajmonostorai óvodába vigye. A Tomajmonostorán lévő általános iskolánál leszálltak a buszról az ott tanuló gyermekek.

A sofőr ezután nem állt meg az óvoda előtt, hanem az autóbuszon akkor már egyedüli utasként lévő kislánnyal egy közterületen lévő, fedetlen parkolóba hajtott. A sofőr nyolc óra tájban csukott ajtókkal és ablakokkal, lezáratlan állapotban elhagyta az autóbuszt anélkül, hogy kellő alapossággal átvizsgálta volna az utasteret, így nem vette észre, hogy a négy éves kislány még mindig a buszon tartózkodik.

A napon hagyott buszban egyre inkább felforrósodott a levegő, a jármű levegőtlenné vált. A zárt térben az óvodás kislány eszméletét vesztette. Amikor 14 óra 45 perc körül rátaláltak a vezető ülés mögötti második üléssoron fekvő gyermekre, az autóbuszban már több mint 50 Celsius-fok volt.

A négyéves Inez a vádirat szerint több mint hat órát töltött a rekkenő hőségben felforrósodott buszban, testhőmérséklete 41,5 Celsius-fokra emelkedett. Az életét nem tudták megmenteni, néhány nappal később életét vesztette a kórházban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik