Belföld

Felszívott egy csíkot, majd késsel rabolt ki két tinit egy drogos Kecskeméten

police.hu
police.hu

Késsel raboltak ki két játszótéren beszélgető kamaszt a hétvégén Kecskeméten. A segítséget kérő 15 éves fiú azt mondta a rendőröknek, hogy a barátjával beszélgetett, amikor odament hozzájuk egy férfi és szóba elegyedett velük.

A fiataloknak nem volt ismeretlen a személy, aki már a csevej elején a lényegre tért, s az értékeik átadására szólította fel őket. Kezdetben nem vették komolyan a követelést, mivel láthatóan kábítószer hatása alatt állt a férfi, sőt, még fel is szippantott egy adag fehér port előttük.

A következő pillanatban azonban váratlanul előkapott egy bicskát, és azzal fenyegette a fiatalokat, hogy használni fogja, ha nem kapja meg, amit szeretne. A fiatalok kipakolták a zsebeiket, és csupán a telefonjukat igyekeztek maguknál tartani, amit még úgy sem sikerült megszerezni a férfinek, hogy átkutatta a ruhájukat.

A kamaszok végül úgy menekültek meg, hogy egy megfelelő pillanatba elszaladtak, elbújtak és kihívták a rendőröket. A helyi zsaruk hajnalra azonosították és elfogták a feltételezett elkövetőt. A 27 éves helyi lakost felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.  A ruházatában kábítószergyanús anyagot is találtak, ezért kábítószer birtoklásáért is felelnie kell.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik