Belföld

Sarka Kata férje akkora profitot vett ki cégéből, mintha egy aranybányát üzemeltetne

Épp egy évvel ezelőtt írtunk Sarka Kata és Rogán-Gaál Cecília elképesztő profitbányájáról, amely azért szúrt szemet, mert dacára, hogy egy viszonylag alacsony látogatottságú bulvárportál kiadójáról van szó, brutálisan magas, 85 százalékos profitrátát ért el a Top News Hungary 2021-ben. Ez az jelenti, hogy 100 forintnyi bevételből 85-öt zsebre tudtak tenni a celebtulajdonosok, ami a hazai médiapiacon igazi kuriózum. A gazdasági csodát csak tetézte, hogy a cég mindössze nyolc alkalmazottal ért el tavaly több mint 1,56 milliárd forintnyi árbevételt, ebből 1,33 milliárdnyi adózott eredményt tudott realizálni, a nyereséget pedig a tulajdonosok – a jegyzőkönyv szerint – a május 31-ei taggyűlésen hozott döntés nyomán osztalék formájában ki is utalták maguknak.

A gazdasági csoda Sarka Kata környékén úgy tűnik, nem ritka.

A media1.hu most arról ír, hogy még ennél is nagyobb profitrátával dolgozik az acnews.hu, amelynek 2020-ban lett a tulajdonosa Sarka Kata férje, a kormánybarát őrző-védő céget, a Valtont vezető Bessenyei István. A cég már tavaly májusban is meghökkentő eredményeket közölt: miközben az oldal látogatottságát a Gemius nem is méri, és a Facebookon mindössze 1.300 követővel rendelkezik, a 2021-es évben 1,16 milliárd forintos nettó árbevétel mellett 1,01 milliárd forint nyeresége volt, amiből 725 milliós osztalékot vehetett fel a cégben 95 százalékos tulajdoni aránnyal rendelkező Bessenyei.

Az acnews.hu 2022-ben is aranybányának bizonyult. A portál – amelynek tematikája feltűnően hasonló a már említett twn.hu bulvároldaléhoz – a 2022-es mérlege szerint

  • 784 milliós nettó árbevételt produkált,
  • az adózott eredmény pedig 670 millió forint volt.

Hogy ez miből jött össze, arra a kiadó pénzügyi beszámolója nem igazán ad magyarázatot. Ráadásul az AC News a tavalyi évben mindössze 6 főt foglalkoztatott. A hirdetési felületeiket viszont ugyanaz a cég értékesíti, mint a twn.hu-ét.

A pénzügyi beszámolóból kiderül: a tulajdonosok 900 milliós tételben vették ki az osztalékot.

Kapcsolódó
Gazdasági csoda: Sarka Kata és Rogán-Gaál Cecília milliárdos profitbányája még a Holdról is látszik
Brutálisan magas, 85 százalékos profitrátát ért el egy kis budai médiacég 2021-ben. Megmutatjuk, hogy a celebtulajdonosok által jegyzett bulvárkiadó sikere miért lóg ki minden épeszű és piaci magyarázatból.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik