Belföld

Latorcai Csaba: Állítsunk minél több keresztet a békéért

MTI/Rosta Tibor
MTI/Rosta Tibor

Biztatok arra mindenkit, hogy követve őseink évszázados hagyományát, állítsunk új, modern kereszteket az utak mentén, a falvakban, a városokban, állítsunk minél több keresztet a békéért – mondta a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, területfejlesztési miniszterhelyettes Máriabesnyőn, szombaton.

Latorcai Csaba a felújított Máriabesnyői Trianoni kereszt ünnepélyes megáldásán arról beszélt, hogy “az Európai Unió bürokratái olyan gazdasági bevándorlókat akarnak erőszakkal betelepíteni, akiknek semmit nem jelent a keresztény kultúránk, sőt sokuk nem olyan rég még fizikailag is üldözte a keresztényeket a Közel-Keleten.”

Ígérem, nem fogjuk hagyni, hogy migránsokkal árassza el Magyarországot az európai baloldal, és velük összefogva a dollárbaloldal

– fogalmazott a miniszterhelyettes, egyben arra biztatott, hogy országszerte folytassuk közösen a keresztek örökbefogadását, felújítását.

Latorcai Csaba, aki egyben a KDNP ügyvezető főtitkára is, beszélt arról, hogy a kereszténység a világon a legüldözöttebb vallás. Keleten és Nyugaton is a politika legmagasabb szintjein érzékelhető a vallásukat gyakorlókkal szembeni ellenérzés, ellenséges érzület – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik