Belföld

Tartozások miatt autós sztrájkot tartottak az iváncsai akkumulátorgyár-óriás egyik építője ellen

FACEBOOK
FACEBOOK

Mintegy 300-400 munkavállaló akasztotta meg a forgalmat az Iváncsán épülő akkumulátorgyár közelében szerdán reggel. A Gulyáságyú Média több, egymástól független forrásra hivatkozva azt írta, hogy a sztrájkot az akkumulátorgyár beruházásán dolgozó munkások szervezték a jelentős összegű kifizetetlen bértartozások miatt.

A munkások Iváncsán lezárták az ipari parkhoz vezető bekötőutakat, és megbénították a település közlekedését.

Erről a kormányközeli Mediaworks tulajdonában lévő megyei napilap, a Feol.hu is beszámolt. A cikk annyit közöl, mintegy 300 fő sztrájkolt gépkocsikkal, amelyek torlódást okoztak a környéken.

A lap Iváncsa polgármesterét is idézi:

Reggel 7 óra után értesítettek a település déli részén lakók, hogy fennakadás tapasztalható a Kilencedi úton, illetve a Vörösmarty utcai buszfordulónál. Mivel a helyszínre érkezve magam is ezt tapasztaltam, így a rendőrség segítségét kértem, akik ekkor már tudtak a problémáról, és megkezdték annak megoldását is

– tájékoztatta a portált Molnár Tibor polgármester.

A Gulyáságyú Média egy későbbi cikkében arról is beszámolt, a  munkások drasztikus fellépése és az ipari park körüli blokád eredményre vezetett, mert miután ígéretet kaptak rá, hogy még a szerdai napon kifizetik őket, délelőtt 10 órára feloldották az útzárat, és felvették a munkát. A híroldal egy videót is közöl, amelyen az látszik, hogy a sztrájk résztvevői ott helyben az utcán alkudoznak az építkezés távolkeleti képviselőivel.

Helyesbítés

Cikkünk első verziójában a Gulyáságyú Média cikkére hivatkozva azt írtuk, hogy az akció a Garancsi István üzletember tulajdonában lévő Market Építő egyik alvállalkozójának szól, ám a Market Építő Zrt. tudatta, semmilyen szerződéses viszonyban nem áll az érintett céggel.

A gyárban egyébként többtucatnyian rosszul lettek néhány napja, miután valamilyen anyag a levegőbe került, és belélegezték.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik