Belföld

Berki-ügy: beismerték a drogbirtoklást, vállalták az elterelést a gyanúsítottak, felfüggesztették az eljárást

Marjai János /24.hu
Marjai János /24.hu

Felfüggesztette az eljárást a Budapesti IX. Kerületi Ügyészség azzal a két férfival szemben, akik ellen büntetőeljárás indult Berki Krisztián halála után. A médiaszemélyiséget tavaly májusban találták holtan a ferencvárosi otthonában, ahol kábítószer gyanús anyagokat és szteroidokat találtak a rendőrök.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt közölte, hogy a gyanúsítottak beismerték a kábítószer birtoklás vétségét és vállalták az elterelésen” való részvételt, vagyis úgy nyilatkoztak, hogy részt kívánnak venni kábítószer-használatot kezelő ellátáson, vagy megelőző-felvilágosító szolgálatatáson.

Erre tekintettel az ügyészség mindkét gyanúsított vonatkozásában egy évre feltételesen felfüggesztette az eljárást, egyúttal elrendelte a pártfogó felügyeletüket. Ezen időtartam alatt a gyanúsítottaknak legalább fél éven át tartó folyamatos, kábítószer-használatot kezelő ellátáson vagy megelőző-felvilágosító szolgáltatáson kell részt venniük, amely feltétel teljesítése mindkettőjük esetében a büntethetőség megszűnését eredményezi.

A BRFK Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály nyomozói tavaly május 10-én Vecsésen fogtak el egy 42 éves férfit, akiről azt feltételezték, hogy Berki tőle vette a drogot. K. István lakásán bruttó ötven gramm kokaint, marihuánát, kábítószerrel szennyezett eszközöket találtak, digitális adathordozókat és két drága autót is lefoglaltak tőle a zsaruk.

Először drogkereskedelemmel gyanúsították, de ez később kábítószerbirtoklásra módosult. Az ügynek volt egy 48 éves budapesti gyanúsítottja is, tőle marihuánát, kokainnal szennyezett tárgyakat, valamint teljesítményfokozó-szereket foglaltak le. Ellene drogbirtoklás miatt folyt a nyomozás a rendőrségen. A két terhelt beismerte a bűnösségét, és mivel vállalták az elterelést, ezért az ügyészség nem emelt vádat, hanem feltételesen felfüggesztette az eljárást velük szemben.

Kapcsolódó
Kokaint találtak Berki Krisztián lakásában, elfogták a dílerét
Vecsésen csaptak le a 42 éves feltételezett drogkereskedőre, akitől két drága autót is lefoglaltak. Gyanúsítottként hallgattak ki egy másik férfit is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik