Belföld

Tüntetésnek indult, igazoltatás lett a vége

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Körülbelül ezerötszáz tüntető gyűlt össze öt óra után valamivel a József Attila utcában Budapesten, a Belügyminisztérium épülete mellett, hogy ismét a tanárok státusztörvénye ellen tüntessenek.

Összesen 15 városban szerveznek ma tüntetéseket. A „Levegőt” elnevezésű eseményt a „noÁr” és a Tanítanék Mozgalom szervezi, mert szerintük a státusztörvény nem a közoktatás minőségének javításáról, hanem a kicsinyes bosszúról szól.

Budapesten kívül megmozdulás lesz még Sopronban, Pécsen, Szegeden, Debrecenben, Miskolcon, Szentesen, Egerben, Szolnokon, Szombathelyen, Veszprémben, Nagykanizsán, Dunaújvárosban, Szekszárdon és Balassagyarmaton is.

Farkas Norbert / 24.hu

Egyelőre nem tudni, mit terveznek az ötkor kezdődő tüntetés után, de nem lenne meglepő, ha a korábbiakhoz hasonlóan most is a Várban végződne az este. Korábban több diák sátrat állított fel a Sándor-palota előtt, a Karmelita bejárata mellett, és arról beszéltek, hogy a mai tüntetésig mindenképpen maradnak.

A korábbi tüntetéseken könnygázt vetett be a rendőrség, de használtak gumibotot is, és egy parlamenti képviselőt, a momentumos Tompos Mártont megbilincselték. Most a rendőrség szórólapokat adott ki, hogyan kell szerintük békésen tüntetni. Helyszíni tudósítónk szerint a rendőri készültség nagy, de a tüntetők még kevesen vannak.

Ha ennyien lesznek, én hazamegyek

– mondta például mellette állva egy középkorú nő. Azóta valamivel több tüntető lett a helyszínen, de nincsenek igazán sokan.

Farkas Norbert / 24.hu

Fél hat körül már kétezren lehettek, amikor Hajdu Steve, az este moderátora rappelni kezdett a színpadon. Utána Törley Katalin, a Kölcseyből kirúgott tanárok egyike, a Tanítanék Mozgalom aktivistája azt mondta, hetvenötezer aláírást gyűjtottek össze a státusztörvény benyújtása ellen.

Kováts Adél, a Radnóti igazgatója arról beszélt, hogy anyaként, volt diákként hiszi, hogy győzni fog a szakmaiság.

Egész életemben a szakmaiság mellett álltam ki, ez az egyetlen szempont, amit nem írhat felül az ideológia.

– mondta. Szerinte nem lehet, hogy katonának gondoljuk a pedagógusokat, és elhivatott embereket vesztünk el.

Minden nép felelő a saját árulóiért es hőseiért, áldozataiért es hóhéraiért, veszteségeiért es győzelmeiért – mondta. Szerinte mindent elbuktunk, de egyet meg megmenthetünk: a méltóságunkat

Mészáros Bence volt a következő felszólaló az Egységes Diákfronttól, aki egy másik diákkal, Perlaki-Boros Noellel együtt szólalt fel. Ő arról beszélt, hogy nem tudja, hogy egyedül van-e, de egyedül érzi magát. Szerinte nem szól másról a közélet, csak az utálkozásról, a kizsákmányolásról és a hazugságokról.

Elegem van abból, hogy nem tudom, holnap megvehetem-e a péksütijeimet.

– mondta, majd felsorolta, szerinte ki dolgozik éhbérért, miközben a parlamentben bűnözők ülnek, akik naponta megszegik a népnek tett esküjüket. Arra kért mindenkit, hogy csatlakozzanak az EDF hétigenes népszavazásához.

Perlaki arról beszélt, hogy 48-ban és 56-ban is azért küzdöttek a magyarok, hogy ma ne tűrjék csendben a kifosztásukat. Szerinte a Várban piócák dőzsölnek, akik kisajátítják a nemzet sikereit. Arra kért mindenkit, hogy

Legyen hangos újra a »Talpra, magyar!« Takarodjon el a Fidesz, takarítsuk el Orbán Viktort, de ordítva, amíg az unióban vagyunk!

Tóth Bence a következő felszólaló, aki biológia-kémia szakos tanárként dolgozik teljes állásban egy budai gimnáziumban ahol tizenegyedikesek osztályfőnöke és laboránsként is dolgozik.

Farkas Norbert / 24.hu

2022 februárja óta szervez az iskolájában sztrájkot és polgári engedetlenséget, valamint változatos tiltakozó akciókat a Pedagógus Egység nevű szervezet tagjaként tagjaként.

Tóth ironikusan megjegyezte, hogy egy kezdő tanári fizetésből igenis ki lehet fizetni az albérletet, csak az a kérdés, hogy eszik-e mellé az ember, és vesz-e ruhákat. Szerinte egy kezdő tanár az órabéréből húsz deka vajat vagy ötszáz liter tejet vehet.

Ennyi tejet egy tehén ugyanannyi idő alatt ad le, mint amennyi idő alatt én megkeresem.

– mondta. Szerinte egyszerű a képlet: egy tehén – egy tanár. Szerinte ha bevezetik a státusztörvényt, ezt a beszédet se mondhatná el retorziók nélkül.

Jól van ez így? Jelenleg még tanár vagyok, szeptembertől mi legyek?

– zárja a beszédét egy kérdéssel Tóth. Ezután Hajduk Károly színművész elmondta József Attila levegőt című versét, majd Horváth Viktória roma aktivista beszélt. Ő a Polgár Alapítvány munkatársa. Szerinte évtizedes problémák vannak, és fojtogatóan kevés az idő, hogy biztonságban tudja a gyerekeit. A roma gyerekek 61 százaléka tanul elkülönített intézményben, és a roma gyerekekből napszámosokat nevelnek. Szerinte szándékosan a társadalom peremére szorítják őket, ezzel emberi életeket téve tönkre.

Mi romák minden nap tapasztaljuk, hogy mekkora a romaellenesség Magyarországon.

– mondta. Szerinte van olyan település, ahol külön bejárat van az iskolában a romáknak és külön is ballagnak.

Szeretnénk olyan országban élni, ahol a különbözőség érték és minden gyerek fontos.

– mondta.

Törley Katalin bejelentette a következő tüntetés időpontját is, ami június 5-én lesz. Arról is beszél, hogy szomorú, hogy nem taníthat, és közel harminc év tanítás után nem optimista. Szerinte bántalmazó kapcsolatban élnek a felelős minisztériummal.

Farkas Norbert / 24.hu

Szerinte hiába mondja magát családbarátnak a körmány, az elmúlt 13 év alatt a pedagógusok bére az átlegbért sem érte el.

Így megyünk előre?

– teszi fel a kérdést. Szerinte több millió embernek kellene ma felemelnie a szavát, de most lehajtott fejjel tűrik a bántalmazó hatalmat. Arra kért mindenkit, hogy vegyenek nagy levegőt, és kiabálják bele a levegőbe, ami a legjobban zavarja őket.

Arról is beszélt, hogy Pintér azt mondta nekik az egyeztetésen, hogy szerinte a tanárok és a diákok nincsenek túlterhelve.

Végül mindenkit arra kért, hogy kiabálják együtt, mit kívánnak az országnak.

A rendezvény végül háromnegyed hétkor hivatalosan véget is ért, majd a Belügyminisztérium épülete előtt időztek. Végül fél nyolc körül néhány száz tüntető elindult a Lánchíd felé, de a rendőrök elállták az útjukat, így észak felé indultak tovább a Duna partján.

Nyolc körülre a Kossuth térre értek, a parlament elé pedig rendőrsorfal sorakozott fel. A tüntetőknek csak kisebb része, pár száz ember jött el idáig, és kollégáink szerint az átlagéletkor is nagyon alacsony.

Végül a rendőrség a Kossuth tér északi részénél elzárta a tüntetők útját, majd körbevették őket, és mindenkit igazoltattak. Kollégánknak azt mondták, hogy a fokozott ellenőrzés teszi lehetővé, hogy igazoltassanak.

A tüntetés körülbelül fél óráig tartott, közben a diákok egy része leült a földre, hogy házit írjon. A rendőrök néhány turistát is igazoltatott, akik odakeveredtek.

Farkas Norbert / 24.hu

Az BRFK később azt is bejelentette, hogy feljelenti a tüntetés szervezőit.

A rendőrség azonosította a jogellenes gyűlés szervezőjét, egy 23 éves budapesti férfit, akivel szemben gyülekezési joggal visszaélés miatt feljelentést tesz-

– hangzik el a videóban, amit feltöltöttek. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik