Belföld

Nem ismerte be bűnösségét a Deutsch Tamás apósának megölésével vádolt férfi

Nem ismerte be a bűnösségét a keddi előkészítő ülésen az a férfi, akit egy óbudai vendégházban másfél évvel ezelőtt elkövetett emberöléssel vádolnak. A bizonyítási indítványok elhangzását követően a Fővárosi Törvényszék tárgyalásra utalta az ügyet; az első tárgyalásra októberben kerülhet sor.

Amint korábban megírtuk, az 58 éves B. István a vádirat alapján 2021 decemberében megölte Lazsányi Lászlót, az MTK és a Csepel volt futballistáját egy Nánási úti apartmanházban. A meggyilkolt férfi Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő apósa volt.

A terhelt 2020 májusától a sértett által üzemeltett vendégház egyik lakásában élt. Kettejük között a beköltözéstől kezdve elszámolási vita volt. A vádlott 2021 júniusa után nem fizette ki a lakás használati díját, ezért a sértett novemberig legalább hatszor felszólította, hogy szállítsa el a személyes tárgyait, mert megszűnt a lakáshasználati joga. A felszólításokat a vádlott figyelmen kívül hagyta, ugyanakkor birtokvédelmi eljárást kezdeményezett a sértettel szemben. A felek kölcsönösen rendőrségi feljelentést is tettek egymás ellen.

Amikor a korábban a vádlott által lakott lakásban felújítás kezdődött, a sértett az ingatlanban hátrahagyott tárgyakat egy zárható raktárban helyezte el. Ez az intézkedés a két férfi között további konfliktusokhoz vezetett, több rendőri intézkedésre is történt.

Ilyen előzmények után a vádlott 2021. december 3-án a késő délután megjelent az ingatlannál, ahol egy vadászkéssel felfeszítette a ház, majd a lakás bejárati ajtaját. Ezt észlelve a sértett telefonon bejelentést tett a rendőrségen, majd az ingatlannál tettlegességig fajuló szóváltás alakult ki a két férfi között. A vádlott állon ütötte, majd a nála lévő vadászkéssel legalább közepes erővel több helyen is megszúrta a kezével védekezni próbáló sértettet, aki a helyszínen életét vesztette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik