Belföld

Emberöléssel vádolják a Deutsch Tamás apósát leszúró férfit

Emberölés miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség azzal az 58 éves B. Istvánnal szemben, aki 2021 decemberében megölte Lazsányi Lászlót, az MTK és a Csepel volt futballistáját egy Nánási úti apartmanházban. A meggyilkolt férfi Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő apósa volt.

A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint a férfi 2020 májusától lakott az áldozata által üzemeltetett vendégház egyik lakásában, de már a beköltözésétől kezdve vita volt közte és a főbérlő között a lakáshasználati díjjal kapcsolatban.

A felek között a viszony tovább fajult, miután a vádlott 2021 júniusától már egyáltalán nem fizette a lakás után a havi használati díjat. Lazsányi az ezt követő hónapokban legalább hatszor szólította fel a bérlőt, hogy vigye el a cuccait az ingatlanból , mert megszűnt a lakáshasználati joga, B. István figyelmen kívül hagyta a felszólításokat. 

A volt futballista ezért 2021 augusztusában még birtokvédelmi eljárást is kezdeményezett vele szemben. A két férfi ezt követően kölcsönösen jelentgette fel a másikat a rendőrségen. Lazsányi rongálás miatt jelentette fel a terheltet, mivel az többször is feltörte a ház, valamint a lakás bejárati ajtaját, majd ott töltötte az éjszakát. A legutolsó zártörés éppen az elkövetés előtti napon történt.

Ilyen előzmények után, Lazsányi másnap újabb feljelentést tett rongálás miatt. Még ugyanezen a napon, este hat körül B. István újból megjelent az óbudai ingatlannál, ahol egy vadászkéssel ismét felfeszítette előbb a ház, majd pedig a lakás bejárati ajtaját.

Ezt észlelve, Deutsch apósa telefonon bejelentést tett a rendőrségen, majd ezután felment a lakásba, ahol ismét összeveszett a vádlottal, ami ezúttal tettlegességig fajult. B. István állon vágta a tulajt, majd a nála lévő vadászkéssel többször is hasba, illetve vállon és kézen szúrta. Lazsányi a helyszínen meghalt.

B. István azt mondta az elfogása utáni vallomásában, hogy szerinte a főbérlő jogosulatlanul tartózkodott a lakásban. Azt elismerte, hogy szúrt Deutsch apósa felé, de azt állította, hogy nem akart mély sebet okozni neki.

Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért az emberöléssel vádolt férfire, aki jelenleg bűnügyi felügyeletben van. Ez a bűncselekmény 5-15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik