Belföld

DNS-e buktatta le a 17 éves lányt tíz éve Budán megerőszakoló férfit, vádat emeltek ellene

Vádat emelt a Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség azzal a 40 éves férfival szemben, aki még 2013 júliusában megtámadott és megerőszakolt egy hazafelé sétáló 17 éves lányt Budán.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a férfit a bűncselekmény során hátrahagyott DNS maradványa buktatta le. Kérdésünkre elmondta még, hogy a férfi nem tett vallomást a nyomozati szakban.

A szerint a férfi a II. kerületben figyelt fel a buszról leszálló, hazafelé tartó 17 éves lányra, majd követni kezdte. Amikor a férfi utolérte a fiatal lányt, mellé lépett, egy hirtelen mozdulattal kitépte a kezéből a telefonját, majd rátámadt. Lefogta a lány karjait, befogta a száját, majd a vállára emelte és akarata ellenére egy közeli bokros területre vitte. A lány próbált védekezni, ütlegelte a támadója hátát és segítségért kiabált.

A férfi azonban földre kényszerítette a bokros területen, s az orrát és száját is befogta, ezért a megfélemlített, levegő után kapkodó lány egy kis idő múlva felhagyott az ellenállással. A férfi ezután megerőszakolta a lányt, majd kivette a a tini táskájából annak lakcímkártyáját, megnézte, hogy hol lakik, majd annyit mondott neki, hogy ne jelentse fel.

A lány ezt követően, egy alkalmas helyzetben ott hagyta a támadóját és haza sietett, ahol az édesanyja értesítette a rendőrséget. Az ügyészség fegyházbüntetést kért a 40 éves férfire tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik