Belföld

Portugál férfi támadt rá egy fiatal nőre Budapesten, de elengedték, mert indult a gépe

Vasárnap hajnalban rátámadtak egy 25 éves nőre Újlipótvárosban, írja az rtl.hu.

A fiatal nő éjjel 3 óra körül szállt le 4-es 6-os villamosról a Jászai Mari téren, majd a Vígszínház mögötti utcák egyikén tartott otthona felé. Az áldozat már a hazaúton gyanította, hogy valaki követi, ami miatt többször is hátranézett, de nem látott senkit. Amikor otthonához ért, a lépcsőházban felkapcsolta a villanyt, majd utána rögtön megragadták hátulról. A támadó lefogta a fiatal lányt, majd percekig fojtogatni kezdte.

Végül a szomszédok léptek közbe a dulakodás hallatán. Az elkövető ekkor úgy reagált, csak segíteni akart a nőnek, aki állításai szerint ittas volt.

Kihívták a helyszínre a rendőröket, az elkövető pedig nem menekült el, tábort vert a ház ajtaja előtt és azt magyarázta a szomszédoknak, hogy elhagyta a táskáját. A járőrök nagyjából 15 percen belül a helyszínre értek, majd azonosították a 40 év körüli, portugál állampolgárságú férfit.

A férfi nem tanúsított ellenállást. Arról beszélt a rendőröknek, hogy néhány órán belül indul a repülőgépe Ferihegyről, és az utolsó éjszakáját már nem akarta a szállásán kifizetni, ezért inkább az utcán aludt. Azt állította, hogy mire felébredt, eltűnt a táskája, és azt valaki ellopta. Úgy hitte, hogy a lány a tolvaj, ezért támadt rá, mondta az egyenruhásoknak.

A támadó sztoriját az áldozat cáfolta, nála csak egy apró női retikül volt. Megmutatta a rendőröknek, hogy a fojtogatás következtében a nyakán és a testén több helyen zúzódások keletkeztek, szája pedig felrepedt. A lány elmesélte, hogy csaknem két óráig tartott az intézkedés, azonban nem volt valami gördülékeny, hiszen egyik rendőr sem tudott angolul, így a szomszédokat kérték arra, hogy fordítsanak a bántalmazónak.

A megtámadott nő az rtl.hu-nak elmesélte, hogy a portugál férfi arról beszélt a rendőröknek, hogy sietős a dolga: reggel 6 óra körül indul a repülőgépe Brüsszelbe, be is mutatta nekik a beszállókártyáját. Az áldozat elmondása alapján a hatóság emberei ártalmatlannak tartották a férfit, csak a sértett noszogatására pakoltatták ki a zsebeit, alkoholos vagy kábítószeres befolyásoltság pedig fel sem merült. Ahogyan a nemi erőszak sem, mint a támadás lehetséges indítéka.

A rendőrök közölték a nővel és a helyszínre sietett párjával, hogy nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett az áldozat, ezért csak magánvádas feljelentést tehetnek, ami végül meg is történt. Majd rákérdeztek, hogy mi lesz az erőszakos támadó sorsa, egyáltalán beviszik-e éjszakára a rendőrségre.

A járőrök, az áldozat elmondása alapján a központtal való egyeztetést követően szabadon engedték az elkövetőt, arra hivatkozva, hogy

hamarosan indul a repülőgépe.

Emiatt kérdőre vonták a rendőröket, akik azt közölték: nem tehetnek semmit, a feletessük dönt ilyen esetekben.

A BRFK Kommunikációs Osztálya a lap megkeresésére közölte, a XIII. Kerületi Rendőrkapitányság járőreit 2023. május 21-én 2 óra 50 perc körül riasztották, mert bejelentés érkezett, hogy egy külföldi férfi megtámadott egy fiatal nőt.

A rendőrök a helyszínen igazoltatták és meghallgatták az érintetteket. A rendelkezésre álló adatok szerint a portugál állampolgár azért támadt a nőre, mert azt hitte, hogy ő lopta el a táskáját. A nő nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, könnyű testi sértés miatt magánindítvánnyal élt, ezért a XIII. Kerületi Rendőrkapitányság az ügy iratait a hatáskörrel rendelkező bíróságra küldi meg. A külföldi férfival szemben személyi szabadságot korlátozó intézkedés feltételei nem álltak fent

– közölte a BRFK.

A megtámadott fiatal nő azt mondta az rtl.hu-nak, hogy traumatizálták a történtek, és nem sok esélyt lát arra, hogy a bántalmazásnak bármiféle következménye lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik