Belföld

A bátyja, az apja és a család ismerőse is rendszeresen megerőszakolt egy kislányt, itt a jogerős ítélet

Jogerős ítélet született annak a Fejér vármegyei kislánynak az ügyében, akit rendszeresen megerőszakolt az apja, a bátyja és a család egyik ismerőse. A gyerek még 12 éves sem volt, amikor a család ismerőse először fajtalankodott vele, előfordult, hogy szörnyű tettébe bevonta a szeretőjét is.

A Győri Fellebbviteli Főügyészség tájékoztatása szerint az  apa legalább hatszor közösült a 13 éves lányával 2017 nyara és 2018 nyara között. Részben ezzel egyidőben, a bátyja is megerőszakolta háromszor a kislányt 2019 tavaszáig. A gyermek beszámolt a borzalmakról az édesanyjának, aki felelősségre vonta a családtagokat, de semmi mást nem tett.

A kislány megpróbáltatásai azonban már korábban kezdődtek. A Győri Fellebbviteli Főügyészség tájékoztatása szerint még 12 éves sem volt a gyerek, amikor a család ismerőse először megerőszakolta. Alkoholt itatott a kislánnyal, aki ettől elbódult, azaz védekezésre képtelen állapotba került.

A férfi 2019 áprilisáig havi rendszerességgel erőszakoskodott a kislánnyal. Előfordult olyan alkalom is, hogy abban részt vett a férfi szeretője is. A gyermek reménytelennek érezte a helyzetét, ezért 2019 április 27-én megszökött otthonról. Ezt követően őt és a húgát is, kiemelték a családból. A szörnyűségek következtében a kislány érzelmi, erkölcsi, s pszichés fejlődése is súlyosan sérült.

Mivel az édesanya nem nyújtott érdemi segítséget a kislánynak és nem védte meg őt a családtagokkal szemben, ezért egy külön eljárásban kiskorú veszélyeztetése miatt állították bíróság elé, és felfüggesztett börtönbüntetést szabtak ki vele szemben.

Az apa öt év börtönt és öt év közügyektől eltiltást kapott elsőfokon szexuális visszaélés miatt. A kislány bátyját kilenc év fegyházra és kilenc év közügyektől eltiltásra ítélték szexuális erőszak bűntette és folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt. A család ismerősét 13 év fegyházra ítélték, míg a hasonszőrű szeretője két év börtönt kapott szexuális visszaélés miatt.

Valamennyiüket végleges hatállyal eltiltották minden olyan foglalkozás gyakorlásától, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel foglalkozhatnának. Az apa szülői felügyeleti jogát két kiskorú lánya vonatkozásában is megszüntették.  Az ítélet ellen az ügyész az apa vonatkozásában súlyosításért fellebbezett.  A testvér, a család ismerőse és a nő, valamint védőik felmentésért fellebbeztek.

A Győri Ítélőtábla egyetértett a fellebbviteli főügyészség álláspontjával és ötről hat évre felemelte az apa  büntetését. A gyerek bátyja, és a család ismerőse azonban enyhébb büntetést kapott másodfokon. Előbbinek 9 év fegyházról 7 és fél évre, utóbbinak pedig 13-ról 12 év fegyházra enyhítették a büntetését. A nő jogerősen is két év letöltendőt kapott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik