Belföld

Szlovákiai buszbaleset: két sérült mélyaltatásban van

A közmédiának adott tájékoztatást kedd reggel Menczer Tamás külügyi államtitkár a Szlovákiában balesetet szenvedett magyar autóbusz utasainak állapotáról. Az M1-nek elmondta, hogy a busz utasai közül tizennyolcan hazaérkeztek Magyarországra, illetve elmondta azt is, hogy a 21 súlyos sérült közül ketten továbbra is mélyaltatásban vannak.

Mint arról a 24.hu is beszámolt, a magyar busz egy kamionnal ütközött össze hétfő délelőtt a szlovákiai D2-es autópályán. A balesetben egy ember meghalt, 37-en könnyebben, 21-en súlyosan sérültek, őket a szakolcai, a nagyszombati, a malackai, illetve három pozsonyi kórházban ápolják. Menczer itt tette hozzá, hogy a külügyminisztérium call centerébe 31 hívás érkezett a balesettel kapcsolatban, és minden utast sikerült azonosítani. Az államtitkár szerint a nagykövetség munkatársai hétfő óta a helyszínen, illetve a kórházakban vannak, hogy segítsék a sérülteket, de az utasok azonosításában és a rokonok, ismerősök tájékoztatásában is részt vettek, vesznek.

Beszélt arról is, hogy a könnyebben megsérült 37 utast egy tűzoltó-parancsnokságon vizsgálták meg, közülük 23-at további vizsgálatokra kórházba küldtek. Ezt 19 ember fogadta el, őket kórházba szállították, míg négy ember visszautasította a további vizsgálatokat. Az utasok közül 18-an indultak el hétfő este és érkeztek meg Magyarországra.

A baleset okával kapcsolatban Menczer nem akart találgatásokba bocsátkozni, azt mondta, addig nem kommentálja ezt, amíg a hatósági vizsgálat le nem zárul. Hétfő este a hírek arról szóltak, hogy a magyar buszt vezető sofőr elaludhatott a volánnál.

Közben az MTI arról adott információt, hogy az első sérülteket a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórházban fogadták. Az intézmény arról tájékoztatott, hogy a reggel 8 órai adatok szerint négy embert szállítottak be az intézménybe, közül egy ember könnyebben sérült, háromman pedig nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Életveszélyben egyikük sincs, állapotuk stabil, az ellátásuk megkezdődött.

A kórház jelezte, hogy további sérülteket is várnak, akik folyamatosan érkeznek hozzájuk, érkezésükről és állapotukról várhatóan kedden 16 órakor adnak újabb tájékoztatást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik