A francia Riviéra központjába, Nizzába utazott négy napos „tanulmányúton” vett részt az észak-pesti tankerület vezetője iskolaigazgatókkal közösen a XVI. kerületi önkormányzat szervezésében az RTL Klub értesülései szerint.
Kovács Péter, a kerület fideszes polgármester azzal magyarázta az utat, hogy évtizedes tradíció az évenkénti intézményvezetői tanulmányút, például így ismerték meg a német vagy a spanyol oktatási rendszert is.
A kerület országgyűlési képviselője szerint szerencsétlen dolog intézményvezetőket és tankerületi vezetőket utaztatni, amikor heti szinten tüntetnek diákok és pedagógusok az oktatás egyre romló színvonala miatt. – Egy olyan helyzetben, amikor arra kellene koncentrálni a tankerületi vezetőknek, hogy az iskolákban dolgozó, mindnyájunk gyerekeit tanító tanárokat jobban, akkor én nem gondolom, hogy helyes ilyen utakat csinálni – nyilatkozta Vajda Zoltán MSZP-s képviselő.
Egy kerületi iskolában tanító tanár arról számolt be az RTL Klubnak, hogy az utazásra költött pénzből adományozhatott volna oktatási eszközöket is az intézményeknek. „A kréták, a táblafilcek, mind nagyon vacak. Saját pénzünkből kell mindent beszerezni. Színes fénymásolónk nincsen, egyetlen fekete-fehér fénymásolónk és nyomtatónk van. De ha kicsit többet másolunk, már megkapjuk a magunkét. Nagyon nagy spórolásban kell lenni” – méltatlankodott.
Kovács Péter polgármester nem válaszolt arra a kérdésre, hogy hányan mentek Nizzába és mennyibe került az önkormányzatnak a kirándulás.