Belföld

Lázár János szerint Márki-Zay alvó ügynök volt, aki felébredt, és elkezdte teljesíteni azt a feladatot, amiért hazaküldték Amerikából

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Helló, CPAC! Végre valami jó is érkezik Amerikából hozzánk Magyarországra!

– kezdte beszédét Lázár János a CPAC Magyarország budapesti konferenciáján.

Az építésügyi miniszter az esemény zárónapján, Donald Trump volt amerikai elnök után szólalt fel. Saját magát úgy mutatta be a közönségnek, mint „a másik magyar fickót”, aki tavaly „legyőzte Soros Györgyöt és annak magyar emberét”.

Méghozzá abban a proxyháborúban, amelyet a hálózatán keresztül a tavalyi választásokon a Magyarország ellen folytatott

– mondta Lázár, hozzátéve, hogy „a globalisták háborúban a proxyt szeretik a legjobban”, mert az „alacsony kockázat mellett magas profittal kecsegtet”.

Lázár szerint a magyar szuverenitás ellen vívott proxyháború vidéki frontja éppen az ő választókerületére, a Dél-Alföldre esett. Márki-Zay Pétert, az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltjét „jól képzett ügynöknek” nevezte:

Úgy nézett ki, mint mi, úgy beszélt, mint mi, úgy viselkedett, mint mi, Isten, haza, család, sok gyermek, vasárnaponként templom, a választásokon pedig a nemzeti oldal támogatása. Legalábbis ezt hangoztatta először! A szülővárosomban, Hódmezővásárhelyen először nagyon sokan be is dőltek neki, (…) aztán az alvó ügynök felébred, és elkezdte teljesíteni azt a feladatot, amiért hazaküldték Amerikából.

A miniszter úgy látja, hogy Márki-Zay polgármesterként az országos politikai ügyeivel akarta megosztani a helyi közösséget.

És valljuk be, jól csinálta. A rosszban mindig a liberálisok a legjobbak

–  véli Lázár, aki szerint most nem állhatna itt, ha tavaly áprilisban nem győzi le helyben a miniszterelnök-jelöltet.

A konferencia első napján Orbán Viktor arról beszélt, hogy biológiai támadás alatt állunk, melynek fegyverét liberális laboratóriumokban fejlesztették ki, a Foxtól egy fehér felsőbbrendűséget hirdető levél miatt elbocsátott Tucker Carlson pedig videón jelentkezett be, de a felvétel nem öregedett túl jól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik