Belföld

Hadházy: egy volt gazdasági főnyomozó az egyetlen, akit őrizetbe vettek a szerda esti tüntetés után

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Hadházy Ákos képviselő arról ír Facebook oldalán, hogy Csőgör Péter korábbi rendőrtiszt, volt gazdasági főnyomozó az egyetlen, akit őrizetbe vettek a szerda esti tüntetés után. A képviselő beszélt is telefonon Csőgörrel, akit hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt tartanak bent. Hadházy az alábbiakat írja:

Csőgör elmondta, hogy azért tud telefonálni, mert átvitték kórházba (bár orvos nem látta), majd amikor visszaszállították, közölték vele, hogy fogdába viszik. Mivel akkor még nem biztosítottak kirendelt ügyvédet, a fogdába helyezés hivatalos közléséig kommunikálhattunk. Előtte a TASZ jogásza segítette az előállított tüntetőket és a csütörtök délután kettő órakor kezdődő gyanúsítotti meghallgatáson is jelen lesznek.

Hadházy bejegyzésében arról is ír, hogy Csőgör a gazdasági bűncselekmények szakértőjeként került a triatlonszövetség ellenőrző bizottságába, „ahol tette a dolgát és rengeteg olyan számlát talált, amelyek arra utaltak, hogy a korábbi elnök, Orbán fogorvosa és társai kilapátolták a pénzt a szövetségből”.

Frissítünk!

Hadházy Ákos csütörtök délután újabb bejegyzésben tudatta, hogy Csőgört kiengedték az őrizettből, nem rendeltek el vele szemben előzetes letartóztatást, sőt meg sem gyanúsították.

Kapcsolódó
Feljelentették Orbán Viktor fogorvosát a triatlonosok
Többek közt hűtlen kezelés és pénzmosás miatt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik