Belföld

Súlyosabb büntetést kértek a román férfire, akinek megerőszakolták a négyéves kislányát Cegléden

24.hu
24.hu
Korábban az apát vádolták a bűncselekménnyel, de nem lehetett megállapítani, hogy ki volt az elkövető. A családfő 1 év 6 hónapot a párja felfüggesztettet kapott kiskorú veszélyeztetése miatt.

Súlyosabb büntetést kért a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség arra a másfél év börtönre ítélt román férfire, akinek öt évvel ezelőtt megerőszakolták a négyéves kislányát Cegléden – tudta meg a 24.hu. Csiha Gábor Sándor, a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a fellebbviteli főügyészség a 3 év 6 hónapos középmértékhez közelítő büntetés kiszabására tett indítványt az ügyben.

Az erőszakra úgy derült fény, hogy a kislányra zuhant egy félmázsás mérleg, és eltört a lába. A szülei azonban csak napokkal később vitték kórházba, és ekkor derült ki, hogy meg is erőszakolták az óvodás gyereket. Korábban a kislány édesapját vádolták a bűncselekménnyel, és 15 év fegyházat kért rá az ügyészség az előkészítő ülésen történő beismerés esetére szexuális erőszak és más bűncselekmények miatt. Az elsőfokú tárgyaláson a bíró arra jutott, hogy szexuálisan bántalmazták a kislányt.

Az elkövetéskor azonban több férfi is tartózkodott a helyszínen, és nem lehetett megállapítani, hogy melyik személy erőszakoskodott a gyerekkel, ezért felmentették a kislány apját a szexuális erőszak vádja alól.

Mivel azonban a családfő nem vitte időben kórházba a kislányát, és az ő feladata lett volna a műhelyben az, hogy helyére tegye a mérleget, ezért nem úszta meg büntetés nélkül és 1 év 6 hónap szabadságvesztésre és két év közügyektől eltiltásra ítélték novemberben kiskorú veszélyeztetése, és foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt. Az anya 1 év 4 hónap felfüggesztettet kapott kiskorú veszélyeztetéséért.

Az ügyészség súlyosabb büntetést kért a férfire, és ezt a másodfokon eljáró Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség is fenntartotta.

Kapcsolódó
Hazugságvizsgálóval hallgatták ki a 4 éves kislánya megerőszakolásával gyanúsított ceglédi férfit
Több hónap után engedélyezték a kislány anyjának, hogy láthassa a gyerekeit.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik