Belföld

Kiszámolták: súlyos felárral vesszük az orosz gázt, már 113 milliárdot dobtunk ki az ablakon

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

A Népszava kiszámolta, és arra jutott, hogy szokás szerint februárban is tetemes felárral kaphattuk az orosz fűtőanyagot.  Azt írják, hogy februárban 387 millió köbméter gáz érkezett Oroszországból, ami körülbelül 5 százalékkal maradt el 2022 azonos havának adatától.

  • E mennyiségért átszámítva 187 milliárd forintot fizetett Magyarország. Kiszámolták azt is, hogy forintban 7, euróban több mint 10 százalékot tehetett ki az orosz gáztarifa februári felára.

TTF-nek nevezett, holland tőzsde adatai alapján pedig arra jutott a lap, hogy ha a gázt nem a 2021 októberétől hatályos, új, magyar-orosz szerződés alapján, hanem a tőzsdén vesszük meg, úgy ugyanazon mennyiségért két és félszer kevesebbet, 74 milliárd forintot kellett volna fizetnünk.

Ezzel tehát az ország – csak februárban – 113 milliárdot költhetett volna másra – olvasható a cikkben.

Korábbi cikkünkben megírtuk: ha a teljes 2022-es évet nézzük, akkor 16 százalékkal volt drágább az orosz gáz, mint a más forrásból származó, az új hosszútávú szerződés 2021. októberi megkötése óta pedig még nagyobb, 20 százalékos az eltérés.

Kapcsolódó
Titok az orosz gáz ára, de az biztos, hogy rekord
Az ellenzék szerint a drágasága, a kormány szerint az olcsósága.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik