Van-e ebben az országban bárki, aki ne ismerné az M237 jelű svájci farkas tragikus történetét? Annak a farkasét, ami egy svájci kantonból elindulva csaknem 2000 kilométert tett meg a borsodi Hidasnémeti környékéig, ahol egy vadász kilőtte. A farkas jeladóját búvárok találták meg a Hernád folyóban.
Az első információ a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei hírportálon, a Boon.hu-n jelent meg. Eszerint egy Nyíregyházán élő, de Borsodban is ingatlannal rendelkező vadász lehetett az elkövető, akinél a házkutatás során több, természetkárosításra utaló bizonyítékot is találtak. Az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda természetkárosítás bűntette miatt nyomoz.
Ami ezután történt a médiában és a közéletben, arról nyugodtan állíthatjuk, hogy példa nélküli eseménysorozat. Szinte nincs olyan médium, amelyik ne foglalkozott volna az üggyel valós és valótlan, ellenőrzött és ellenőrizetlen híreket közölve. Megszólalt többek között Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár, az Országos Magyar Vadászkamara illetékese, Zalatnay Cini, véleménycikket írt Föld S. Péter, tájékoztatást adott a farkasok viselkedéséről az Agrárminisztérium – csak hogy néhányat említsek. De nem is miattuk állítom, hogy példa nélküli esetnek vagyunk tanúi, hanem a több mint ötvenezer ember által aláírt petíció miatt. Nem csoda, hogy a Lakmuszon „Lincshangulat alakult ki a svájci farkast feltételezetten lelövő vadász körül” címmel jelent meg Diószegi-Horváth Nóra írása.
A szélsőséges véleményekre tekintettel azt kérem, hogy akik a most következő sorokból állatok iránti közömbösséget, érdektelenséget, az állatvédők alábecsülését, netán valamiféle „szakmai gőgöt” vélnek kiolvasni, még most kattintsanak gyorsan egy másik cikkre.
Kezdjük a tényekkel.
- Tény, hogy a farkas jeladóját a folyóban találták meg. A farkast vagy annak tetemét eddig viszont még nem lelték fel.
- Tény, hogyha valaki kilőtte a svájci farkast, az megvalósította a természetkárosítás bűntettét, ugyanis „aki fokozottan védett élő szervezet egyedét (…) jogellenesen megszerzi, tartja, forgalomba hozza, az ország területére behozza, onnan kiviszi, azon átszállítja, azzal kereskedik, illetve azt károsítja vagy elpusztítja, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
- Tény, hogy az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda e bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt nyomozást folytat, amelyről egyelőre nem adott ki érdemi információt.
Folytassuk azzal, hogy mi mindent nem tudunk. Nem tudjuk, legfeljebb okkal gyanítjuk, hogy a farkast kilőtték. Azt is csak gyanítjuk, ki az az az ember, aki ezt tette. Valaki, nevezetesen egy vadászati fórum adminisztrátora heccből írt egy kamu „vallomást”, mintha az a tettes vallomása lenne, és ez a kitaláció valódi vallomásként – névvel, fotóval – járta be az internetet. A petíció aláírói addigra már azt is „tudták”, milyen büntetést érdemel a hivatásos (?), esetleg hobbi (?) vadász.
Nem ismétlem meg azt a – már többször kifejtett – véleményemet, hogy egy politikus, mint például Nagy János államtitkár, ne szóljon bele abba, milyen büntetést szabjon ki a bíróság. Ezt Zalatnay Cini megteheti, bár ő a nagyobb hatás kedvéért még meg is pofozná az elkövetőt.
Van ennek az országnak egy Büntető Törvénykönyve (Btk.), ami meglehetős pontossággal definiálja, mi a bűncselekmény:
Vajon tudja-e bárki az eddig említettek közül, hogy a farkast – ha tényleg kilőtték –, vajon szándékosan vagy gondatlanságból pusztították-e el? A természetkárosítás alapesetét ugyanis csak szándékosan lehet elkövetni, A törvény ugyanis csak a minősített esetben bünteti a gondatlan elkövetést. És persze azt sem tudjuk, hogy alapeset vagy netán súlyosabban minősülő eset valósult-e meg.
A Btk. meghatározza azokat az elveket is, amelyeket egy büntetés kiszabásánál figyelembe kell venni: „a büntetést az e törvényben meghatározott keretek között, céljának szem előtt tartásával úgy kell kiszabni, hogy az igazodjon a bűncselekmény tárgyi súlyához, a bűnösség fokához, az elkövető társadalomra veszélyességéhez, valamint az egyéb enyhítő és súlyosító körülményekhez.”
Az eddigi ismereteink szerint vajon tudjuk-e, mekkora az a bizonyos „tárgyi súly”? Nagy, ez nyilvánvaló, de pontosan mihez viszonyítva? Gyakran károsítják vajon itthon a természetet, és ha igen, mekkora kárt okoznak benne? Földvári Attila, az Országos Magyar Vadászkamara szóvivője egyetlen, 2014-ben történt esetről tud, amikor egy medvét ejtettek el. „Annak meg is lett a meglehetősen szigorú, részben bírósági, részben vadászkamarai következménye” – nyilatkozta az InfoRádiónak. Azt is ő mondta, hogy
ha a cselekmény mással is összekapcsolódik, például orvvadászattal, tiltott eszköz használatával, állatkínzással, akkor komolyabb büntetés is lehet, de ez már a bíróság asztala. A konkrét üggyel kapcsolatban azonban felelőtlenség lenne feltételezésekbe bocsátkozni.
Így nyilatkozik egy olyan szakember, aki tudja, miről beszél.
Vajon azt tudjuk-e, mennyire veszélyes az elkövető a társadalomra? Volt-e már büntetve, vagy csak egyszer átment a piroson? Vannak-e az ő esetében súlyosító vagy enyhítő körülmények, és ha igen, mik azok? Mert a törvény szerint a „szabadságvesztés kiszabásakor a büntetési tétel középmértéke irányadó. A középmérték a büntetési tétel alsó és felső határa összegének fele”. Ha ettől felfelé vagy lefelé eltér, azt meg kell indokolnia.
A büntetés kiszabásánál irányadó enyhítő és súlyosító körülményekről a Kúria Büntető Kollégiuma adott ki egy hosszú és igen részletes véleményt. Csak néhány megállapítást emelnék ki ebből.
- A büntetlen előélet enyhítő, míg a büntetett előélet, vagy, ha az elkövető ráadásul visszaeső, súlyosító körülmény.
- Súlyosít az is, ha valaki egy korábbi felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt követ el újabb bűncselekményt.
- Az sem mindegy, milyen korú az elkövető. Ha fiatal felnőtt (de már nem fiatalkorú, vagyis elmúlt 18 éves, de nem több mondjuk 22–23 évesnél) az általában enyhítő, ugyanígy enyhít az idős, nyugdíjkorhatár fölötti életkor is.
- Enyhítő körülmény, ha az elkövetőnek tartásra, illetve nevelésre szoruló hozzátartozói vannak, és el is tartja őket.
- Ha a bűncselekményt valaki önhibájából eredő ittas vagy bódult állapotban követi el, azt a terhére kell értékelni.
- Enyhít, ha a vádlott beismeri a bűnösségét, ha megbánja a tettét, vagy esetleg beteg.
- Ha a bűntett súlyosan vagy tartósan megzavarta a köznyugalmat – súlyosító körülmény.
És még számos, itt nem említett büntetéskiszabási szempontot tartalmaz a kúriai vélemény.
A magyar mellett angolul, franciául és németül írt petíció aláírói vajon végiggondolták-e, mennyit tudnak arról az ügyről és arról az emberről, aki állítólag kilőtte a svájci farkast? Milyen megfontolásból követelik, hogy „kapjon letöltendő börtönbüntetést a jeladós farkast kilövő vadász”?
Az persze igaz, hogy „egy ország háborodott fel a hír hallatán”. De ez vajon elég ok arra, hogy előre megmondják, milyen büntetés jár annak, akiről eddig alig tudunk valamit? Igaz, az „országos felháborodás” valóban lehet súlyosító körülmény. De kérdezem, ha a média nem kapja fel a hírt, akkor petíció sem születik? Akkor netán rábízhatjuk a bíróságra, hogy a megfelelő döntést meghozza?
Azt kérjük minden, az eljárásban résztvevő és majd ítéletet hozó hatóságtól és bíróságtól, hogy a tettes kapja meg a kiszabható maximális büntetést
– írják. Tehát nem csak azt kérik, hogy börtönbe kerüljön, hanem azt is, hogy milyen hosszú ideig. A „maximális” ez esetben azt is jelenti, hogy a bíró ne a törvényben írt „középmértéket” vegye alapul. (Hogy ez a szabály jó-e, arról persze lehet vitatkozni, de jelenleg ez a törvény.)
A petíció megfogalmazója kaphatott már előttem is néhány kritikát, mert „frissítés” címszóval hozzátette: „az aláírásgyűjtésnek semmiképpen nem célja bármiféle »lincshangulat« gerjesztése. Célja elsősorban nem az ember, hanem a tett elleni tiltakozás.”
A frissítés szerint „ez nem az első eset, hanem a nagyon sokadik, hogy törvény által védett vagy fokozottan védett állatot tudatosan pusztítanak el…” Lehet, hogy ez így van, de azért idézzük fel újra: az eddigi egyetlen felelős nyilatkozó, az Országos Magyar Vadászkamara szóvivője mégis csupán egyetlen korábbi esetről tud. Vajon honnan származik az az adat, hogy a mostani már a „nagyon sokadik” eset lenne?
Ami pedig azt a kijelentést illeti, hogy „ezeknek a cselekedetnek soha nem volt még olyan szintű következménye, hogy bárkit elriasszon attól, hogy újra megtegye” – több okból is kétséges. Egyfelől, mert nem vagy alig volt ilyen eset, másfelől mert nem hiszem, hogy ötvenezer ember követné a természetkárosítással kapcsolatos ítélkezési gyakorlatot, harmadrészt pedig nem a büntetés súlya, hanem annak elkerülhetetlensége, vagyis a bűntettek minél eredményesebb felderítése tartja vissza a jövőbeni elkövetőket.
Elhiszem a petíció kezdeményezőjének, hogy nem állt szándékában „lincshangulatot gerjeszteni”. Szándéka ellenére mégis ezt tette. Pontos információk és igazolt adatok hiányában. Egy olyan témában, ami ugyan nem igényel jogi ismereteket, de legalább némi előzetes tájékozódást igen.
A petíció műfaját nem szakmai kérdések eldöntésére találták ki. Azt sem szoktuk petícióban követelni, hogy egy orvos kinek vegye ki a vakbelét.
