Belföld

Elárulta Karácsony Gergely, miről beszélgettek Ferenc pápával

Kiderült, miről beszélgetett a főpolgármester Ferenc pápával szombat este. Karácsony Gergely a Telexnek azt mondta, körülbelül tíz nappal a pápa magyarországi programjának kezdete előtt vették fel a kapcsolatot a pápai nunciatúrával a főváros nevében, majd családjával néhány nappal később kapott időpontot a találkozóra. Mint mondta, nem rendelkezik információkkal arról, hogy a kormány tudott-e a hivatalos programban nem szereplő találkozóról.

A főpolgármester közölte, hogy kormány és a főváros viszonyáról, illetve aktuálpolitikai kérdésekről nem esett szó a beszélgetés során, ugyanakkor Karácsony a mostani helyzetben jelzésértékű üzenetként őrzi a pápa azon megjegyzését, amely szerint a magyarokat egymással békében élő népként ismeri.

A főpolgármester szerint nem merült fel, hogy a pápával folytatott megbeszélést később kettejük vatikáni találkozója követné. A budapestiek nevében átnyújtott, 19. század végén készült Lánchíd-fényképet, Klösz György alkotását a katolikus egyházfő egy látogatása alkalmából kibocsátott emlékéremmel viszonozta a főpolgármesternek.

Kapcsolódó
Ferenc pápa fogadta Karácsony Gergelyt
A Lánchídról készült képet adott ajándékba a pápának a főpolgármester.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik