Vádat emelt a Balassagyarmati Járási Ügyészség azzal a huszonéves férfivel szemben, aki közel hét millió forintot sikkasztott és játszott el szerencsejátékon az egyik nógrádi kisposta vezetőjeként a vádirat szerint.
A Nógrád Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a férfi két évvel ezelőtt helyezkedett el a postán, augusztustól pedig egy kisposta vezetője lett. Munkakörénél fogva ő végezte a készpénzállomány kezelését is.
A férfi rendszeresen rendelt be készpénzt a postafiókba, azonban azt nem szolgálta ki ügyfelek részére, hanem 2021 augusztusa és szeptembere között alkalmanként néhány százezer forinttól 2 millió forintig terjedő részletekben sikkasztott az általa kezelt készpénzből, sőt olyan is előfordult, hogy az ügyfelektől átvett pénzt is ellopta.
A férfi 7 millió 251 ezer forintot sikkasztott el, melyet szinte teljes egészében szerencsejátékra költött. A postamester el akarta kerülni, hogy fény derüljön a hiányra, ezért egy ellenőrzést követően meghamisította a postán lévő bankjegyek számát a készpénzállományt részletező okiraton.
Az ügyészség szabadságvesztést, pénzbüntetést, közügyektől és foglalkozástól eltiltást kért a sikkasztás bűntettéveé vádolt férfire.