Belföld

Elutasították a CEU alkotmányjogi panaszát

Bielik István / 24.hu
Bielik István / 24.hu
Az Alkotmánybíróság szerint egyelőre nem érte jogsérelem az egyetemet.

Csaknem másfél év után döntött az Alkotmánybíróság a Soros György által létrehozott Közép-Európai Egyetem  alkotmányjogi panaszáról – szúrta ki a HVG. A Central European University (CEU) rektora szerint hiába módosította az Országgyűlés 2021-ben a nemzeti felsőoktatásról szóló törvényt, az továbbra is sérti az Alaptörvényt, csak részben szünteti meg az Európai Unió Bírósága által is kifogásolt kötelezettségszegést.

Az ugyanis nemzetközi szerződés hiányában nem teszi lehetővé külföldi oktatási intézmények oklevelet adó képzését, a nemzetközi szerződésről viszont a kormány dönt, politikai alapon, kizárólag ezen múlik egy külföldi egyetem magyarországi létezése vagy megszűnése. A CEU szerint az oktatás folytatásáért olyan új törvényi feltételeknek kellene megfelelnie, amelyeket lehetetlen teljesítenie, így tevékenysége Magyarországon ellehetetlenül, ami jelentős jogsérelmet jelent számára.

Az Alkotmánybíróság ezzel szemben azt állapította meg, hogy a jelenlegi egy függő jogi helyzet, mert az Oktatási Hivatal 2023. december 31-ig vizsgálja felül a külföldi felsőoktatási intézmények, így a CEU működési engedélyét.

Az indítványozó által feltételezett jogsérelem – amely a működési engedély visszavonásában öltene testet – a jövőben kényszerítően nem feltétlenül következik be, és ezt az indítványozó nem is támasztotta alá az indítványában. Az indítványozó jelenleg is magyarországi működési engedéllyel rendelkező külföldi felsőoktatási intézmény, aki ekként szerepel az oktatási hivatal egyedi listájában is, ami attól független jogi helyzet, hogy oktatási tevékenységet az érvényes működési engedélye alapján de facto 2018-óta nem végez Magyarországon.

Mivel azonban a döntés még nem ismert, jogsérelem sem következett be. A CEU-nak magyarországi működési engedélye visszavonása után még rendelkezésre áll majd a rendes bírói felülvizsgálat, mint jogorvoslati lehetőség. Az Alkotmánybíróság ezért megállíptotta, hogy a CEU érintettsége nem aktuális. ezért alkotmányjogi panaszát elutasította.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik