Belföld

Nem árulják el, találkozott-e Varga Judit Schadl Györggyel

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
Keresztes László Lóránt négy kérdést tett fel az igazságügyi miniszternek. Érdemi választ egyre sem kapott.

Az LMP-s képviselő az igazságügyi minisztert arról kérdezte, találkozott-e korábban Schadl Györggyel, a végrehajtói kar letartóztatásban lévő vezetőjével. Keresztes László Lóránt az írta, a a Völner–Schadl-üggyel kapcsolatban nyilvánosságra került tanúvallomások, lehallgatott beszélgetések egyikén maga Schadl beszélt arról Lukács Tamásnak, a végrehajtói kar alelnökének, hogy találkozott, megbeszélést folytatott Varga Judittal, akitől ezért arra várt választ, Schadl György pontosan milyen témában kérte tőle a találkozót.

A miniszter helyett most is államtitkára, Répássy Róbert válaszolt. Jelezte, a kérdésben hivatkozott bizonyítékok értékelése nem tartozik a kormány hatáskörébe, a bizonyítékokat a bíróság, az ügyészség és a nyomozó hatóság értékeli.

Figyelemmel arra is, hogy a kérdésében hivatkozott ügyben az ügyészség vádat emelt, tájékoztatom, hogy az Igazságügyi Minisztérium folyamatban lévő bírósági eljárásokról nem nyilvánít véleményt.

Az LMP politikusa arra is kíváncsi volt, mi Varga Judit véleménye arról, hogy a kormánypárti képviselők továbbra is akadályozzák a Schadl György leváltását a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) éléről, noha egyértelmű, hogy elnöki feladatait nem tudja ellátni.

A miniszter személyes véleménye nem lett ismert, de Répássy Róbert ismét jelezte, ehhez a kormánynak semmi köze, az pedig magától értetődő, hogy a végrehajtó hatalom tudomásul veszi a kormánypárti képviselők döntését a Törvényalkotási Bizottságban. Keresztes László Lóránt arra is kíváncsi volt: 

  • Hol, ki előtt tesznek esküt a kinevezett végrehajtók, hiszen törvényi követelmény, hogy az MBVK elnöke előtt tegyék le esküjüket?.
  • Ha nem Schadl György előtt teszik le az esküt a kinevezett végrehajtók, törvényesen működnek-e?

Keresztes László Lóránt ugyanezt a kérdést külön feltette Rogán Antalnak, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszternek is. Répássy államtitkár kimerítő tájékoztatást adott a hatályos jogszabályokról, amelyek alapján levezette, hogy a kormánynak ezzel sincs dolga, hiszen a végrehajtási szervezet felügyeletét immár a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága látja el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik