Belföld

Kislányokat bántott és alázott meg egy 15 éves lány a Miskolc Pláza parkolójában – videók

Bántotta és megalázta a tizenéves ismerőseit egy diáklány a Miskolc Pláza parkolójában. A Miskolci Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított a bűncselekménnyel gyanúsítható 15 éves lánnyal szemben.

A boon.hu által nyilvánosságra hozott videók egyikén az látszik, hogy egy lány félelmében letérdel az őt megalázó és fenyegető lány előtt, a másikon pedig az, hogy fenyegetnek és megütnek egy gyereket. A lap beszámolója szerint az egyik eset a Miskolc Pláza parkolóházában, a másik pedig annak a tetején történt.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság az esettel kapcsolatban azt közölte, hogy a Miskolci Rendőrkapitányság április 18-án délután jutott a felvételek birtokába.

Az egyik felvételen a szóbeli megfélemlítést követően a támadó megüt egy másik lányt. A másik videóban pedig a verbális agressziót és a pofont követően az elkövető térdre kényszeríti áldozatát, akinek bocsánatot kell kérnie.

– írták.

A nyomozók másnapra azonosították a felvételeken megalázott 11 és 14 éves áldozatokat, és a 15 éves bántalmazót is, aki mindkét esetben ugyanaz a lány. A rendőrség kényszerítés bűntette és garázdaság vétség elkövetése miatt indított büntetőeljárást a bűncselekménnyel gyanúsított 15 éves lánnyal szemben.

Úgy tudjuk, hogy a lány beismerte bűnösségét a kihallgatása során és azzal magyarázta, hogy csúnyákat mondtak rá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik