Belföld

Ötéves korától tizenhat éves koráig erőszakolta a nevelt lányát egy családját terrorizáló férfi

Ötéves korától tizenhat éves koráig erőszakolta és kényszerítette szexre a nevelt kislányát egy többgyermekes férfi Budapesten. A Romániból idetelepülő férfi négy ember életét keserítette és tette teljesen tönkre, miután elvesztette a munkahelyét.

A Fővárosi Törvényszék 11 év fegyházra ítélte a családját terrorizáló férfit, de az ügyészség szerint ennél lényegesen súlyosabb büntetést érdemel.

Csiha Gábor, a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség szóvivője a döbbenetes esettel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a férfi tagadta a bűnösségét és azt állította, hogy összeesküvés áldozata lett. Kérdésünkre elmondta még, hogy az ügyészség években mérhető súlyosítást szeretne elérni másodfokon.

A Budapesti X. és XVII. kerületi Ügyészség még 2019 tavaszán emelt vádat az ügyben. Az elsőfokú bíróság 11 év fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte a férfit folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak, folytatólagosan elkövetett szexuális kényszerítés, illetve szexuális visszaélés bűntette, valamint 3 rendbeli kiskorú veszélyeztetése miatt. Emellett minden olyan tevékenységtől eltiltotta, amely során 18 év alatti személyekkel foglalkozhatna.

A férfi 2004-ben létesített élettársi kapcsolatot a kisgyermekeivel és rokonaival XVII. kerületben élő nővel. A vádirat szerint rendszeresen bántotta az asszonyt a gyerekeket, és a háziállatokat is. A macskájukat például az egyik kisgyerek előtt fojtotta bele a mosogatóba.

Az élettársi kapcsolatból egy közös gyermek is született. A családfő egy idő után munkanélkülivé vált és otthon tartózkodott. A gyerekek nevelését azonban elhanyagolta, és ezt a három műszakban dolgozó élettársa sem tudta teljes körűen pótolni. Még hat éves sem volt a nevelt lánya, amikor 2005 tavaszán a férfi erőszakoskodni kezdett vele.

A vádlott szexuális kapcsolatot létesített a hat évet még be nem töltött nevelt lányával, amelyet éveken keresztül a gyermekre gyakorolt nyomással, alkalmanként büntetéssel fenyegetve fenntartott a deviáns vágyai kiélésére. A vádlott ezen időszak alatt a gyermekek jelenlétében többször nézett felnőtt filmeket és végzett önkielégítést is

– fogalmaz a vádirat.

Az asszony 2014-ben szakított az élettársával, és a szülei dömsödi házába költözött. De a férfi még 2015-ben is szexuális cselekményt végzett a nevelt lányával, amikor az elvitte hozzá az édes gyermekét. A férfi 11 év fegyházat kapott elsőfokon, de a védőjével együtt felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett. Az ügyészség viszont azt szeretné elérni, hogy lényegesen súlyosabb büntetést szabjanak ki a terheltre másodfokon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik