Belföld

Pottyondy Edina szerint gyakorlatilag kitiltották a gyulai művelődési házból

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Lemondták Pottyondy Edina május harmadikára meghirdetett fellépését a gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központban, pedig már több mint 60 jegyet eladtak rá, írja a Telex. 

Pottyondy szerint a művelődési ház technikai okokra hivatkozva mondta le a programot. Az azt szervező Dumaszínház kért másik időpontot, de se májusra, se júniusra nem akartak adni. Mikor a Dumaszínház jelezte, hogy bármilyen másik időpont jó lenne, a művház rendezvényszervezője szerintük a telefonban elismerte: ők ezt az előadást soha nem szeretnék fogadni.

A lap azt írja, Pottyondy szerint ezzel tulajdonképpen kitiltották az előadását a helyszínről.

A Telex felhívta a rendezvényszervezőt is, aki megerősítette, hogy a program elmarad, de arra a kérdésre, hogy miért, nem volt hajlandó válaszolni. Arra, hogy politikai okokból mondták-e le a rendezvényt, azt mondta, ezt nem kommentálja.

Pottyondy Edina legutóbb akkor került be a hírekbe, amikor Nacsa Olivér minden női humoristát tehetségtelennek nevezett. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik